Barcelona: nincs edzőkérdés – legalábbis Bartomeu szerint

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.13. 18:29
null
A Barcelona elnöke egyelőre kitart a januárban kinevezett edző mellett (Fotó: AFP)
Josep Maria Bartomeu klubelnök hétfőn bejelentette, hogy a következő szezonban is Quique Setién lesz a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik, míg a bajnoki cím elvesztése kritikus lehet a jövője szempontjából.

Bartomeu ennek ellenére a spanyol TV3-nak úgy nyilatkozott, Setién ki akarja tölteni a szerződését a katalánoknál, és a klubnak is ez a szándéka.

Az év elején menesztett Ernesto Valverde két és fél szezonon keresztül irányította az FC Barcelonát, amellyel két bajnoki címet nyert, és januárban is a tabella első helyén adta át a csapatot az utódjának. Setién vezetésével az együttes teljesítménye és eredményessége visszaesett, ugyanis jelenleg a La Liga tabellájának második helyén áll, egy ponttal lemaradva a Real Madrid mögött, amely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál.

A spanyol élvonal jelenlegi idénye vasárnap zárul.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik