La Liga: Griezmann sérülés miatt lemaradhat a bajnoki hajráról

2020.07.12. 11:04
null
Griezmann (jobbra) lemaradhat a bajnokság végéről (Fotó: AFP)
Antoine Griezmann sérülés miatt kihagyhatja a címvédő FC Barcelona hátralévő két mérkőzését a spanyol labdarúgó-bajnokság most zajló idényében.

A francia támadó a Valladolid otthonában 1–0-ra megnyert találkozón a RAC 1 rádióállomás szerint kisebb sérülést szenvedett, míg a Mundo Deportivo sportnapilap azt írta, hogy emiatt vélhetően ki kell hagynia a csütörtöki, Osasuna, valamint a vasárnapi, Alavés elleni bajnoki találkozót.

Késő délelőtt a Barcelona is megerősítette, a támadó combizomsérülést szenvedett.

A szombati összecsapáson Griezmannt a szünetben cserélték le – a helyére Luis Suárez állt be –, addigra már kialakult a későbbi végeredmény.

A tavaly nyáron szerződtetett Griezmann – aki a Barcelona legutóbbi három bajnokiján kezdőként szerepelt – azon kevés játékosok egyike volt a katalánok keretében, akire eddig minden meccsen számíthatott a szakmai stáb, mivel sérült és eltiltott sem volt. A 29 éves támadó a szezonban 46 találkozón 15-ször talált be, és csak a Sevilla elleni bajnokin maradt a kispadon.

A tabellán második helyen álló Barcelona szombati győzelmével ismét egypontosra csökkentette hátrányát az éllovas Real Madriddal szemben, a fővárosiak azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mert a 36. fordulóban csak a hétfői játéknapon lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
21 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
23 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08