Videó: alvást színlelt – így szórakoztatta magát Bale a kispadon

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 11:21
null
Bale a kispadon szórakozott (Fotó: Twitter)
Gareth Bale, a Real Madrid labdarúgója ugyan egy percet nem kapott Zinédine Zidane-tól a Deportivo Alavés elleni bajnokin, mégis maradandót tudott alkotni: az egész internetet bejárta az a felvétel, amin az látható, ahogy a szélső a kispadon szórakoztatta magát.

Gareth Bale-nek nem kell feltétlenül pályára lépnie ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet – derült ki a Real Madrid Deportivo Alavés ellen 2–0-ra megnyert hazai mérkőzésén.

A 30 éves szélső ugyanis elszórakoztatta magát a kispadon (azaz a lelátón – a szerk.), és alvást színlelt. Bale-nek lehetett is oka unatkozni, hiszen Zidane ezúttal sem szavazott neki bizalmat, csakúgy mint az azelőtti három bajnokin.

Card

A walesi válogatott labdarúgó meg is mosolyogta a pillanatot, amikor a Real Madrid francia vezetője kihasználta ötödik cserelehetőségét.

Card

Bale eddig mindössze 20 mérkőzésen lépett pályára a 2019–2020-as idényben minden sorozatot figyelembe véve: ezeken a találkozókon három gólt szerzett, és két gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik