Barca: „Tudom, ha felhívod az elnököt, kidob” – az edző Messinek

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 11:44
null
Martino és Messi a partvonal mellett a 2014. májusi, Atlético Madrid elleni meccsen (Fotó: AFP)
A Barcelona exkapusával, egyben korábbi sportigazgatójával, Andoni Zubizarretával beszélgetett Vicente del Bosque, aki a Real Madrid korábbi játékosaként és edzőjeként, valamint a spanyol válogatottat világ- és Európa-bajnoki címig vezető szövetségi kapitányként ismert. A társalgás közben Lionel Messi és a korábbi Barca-edző Gerardo „Tata” Martino kapcsolata is szóba került.

Az El Paísspanyol napilapnak készített interjúban Del Bosque felhozta Messi nyári klubváltási hercehurcáját – amiből végül nem lett semmi –, így az argentin támadóról is beszéltek egy kicsit.

„Messinek az a nagy problémája, hogy önmagával versenyez. Megértem, ami történik vele, mindannyiunknak volt már ilyen felelősség a nyakában. Amikor az öltözőfolyosón elindulsz a pályára, tudod, hogy kik a jó játékosok körülötted, kikkel lehet meccset vagy döntőt nyerni. Ezt a felelősséget tizenöt éven át cipelve eljön a megkérdőjelezés pillanata. Egy nap, amikor a tükörbe nézel, és azt mondod: »Ennek nem kellene ilyen könnyűnek lennie.« Ez az a súly, amit Leónak nehéz cipelnie.”

Del Bosque ezek után megjegyezte, hogy ezt a helyzetet az edzőnek is nehéz kezelnie, és egy ilyen szituáció esetében nem mindegy, hogy a játékos mennyire van egy hullámhosszon a szakvezetővel, mire a most az Olympique Marseille sportigazgatójaként dolgozó Zubizarreta felhozta a Tata Martinóval való – a jelek szerint nem túl rózsás – kapcsolatot.

„Ez a játékos csapattal, edzővel szembeni nagyvonalúságán múlik. Amikor Tata Martino a Barcelonát irányította, egyszer azt mondta Messinek: »Tudom, ha felhívod az elnököt, azonnal kidob engem, de könyörgöm, nem kell rá emlékeztetned mindennap. Én is tudom.«

Gerardo Martino magyaráz Lionel Messinek egy 2014. januári kupameccsen (Fotó: AFP)
Gerardo Martino magyaráz Lionel Messinek egy 2014. januári kupameccsen (Fotó: AFP)

Tata Martino a 2013–2014-es idényben irányította a Barcelonát, ám csupán egy trófeát (spanyol Szuperkupa) nyert, így az évadzárás után távozott a klubtól. Azóta az argentin válogatottat és az MLS-ben szereplő Atlanta Unitedet is irányította, jelenleg Mexikó szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
16 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
23 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik