Barcelona: Semedo már elbúcsúzott a csapattól

CS. M.CS. M.
2020.09.23. 10:39
null
Semedo már biztosan távozik (Fotó: AFP)
Mint arról már beszámoltunk, a Barcelona 26 éves portugál bekkje, Nelson Semedo mindenben megegyezett az átigazolását illetően új klubjával, a Wolverhamptonnal, és a csapatok között is megszületett a megállapodás. A transzfer a következő órákban válhat csak hivatalossá, de Semedo már elköszönt a katalán együttestől.


Semedo a Wolvesba tart: a legfrissebb hírek szerint az angol klub 35 millió eurót fizet majd a katalánoknak a portugál játékosért. Semedót 2017 nyarán pontosan ekkora összegért vásárolta meg a Barcelona a Benficától. Három idény alatt 124 tétmeccsen lépett pályára, és két spanyol bajnoki címet, egy Király-kupát, illetve két spanyol szuperkupát nyert a csapattal.

Köszönettel tartozom a Barcelonának, hiszen itt valóra váltak az álmaim. Játszhattam a Camp Nou-ban, rengeteget tanultam, és a világ legjobb labdarúgóival együtt töltöttem a mindennapjaimat. Köszönöm, hogy emberként és játékosként is fejlődni tudtam az itt töltött három csodálatos évben, soha nem fogom elfelejteni. Köszönöm a klubnál dolgozóknak, a csapattársaimnak és a szurkolóknak, nélkülük nem jutottam volna idáig. Sok sikert a csapatnak a továbbiakban, Visca el Barca!” – ezzel búcsúzott Semedo a saját Instagram-oldalán.

 

 

Legfrissebb hírek

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
4 órája

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50