La Liga: a Sevilla kikapott hazai pályán az Eibartól

CS. M., F. B.CS. M., F. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 20:40
null
A Sevilla pontot sem szerzett az Eibar ellen (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombati játéknapján a Sevilla hazai pályán 1–0-ra kikapott az Eibartól, míg az alapítása 100. évfordulóján pályára lépő Osasuna egy tizenegyesgóllal legyőzte az Athletic Bilbaót (1–0).

 

Sevilla–Eibar 0–1

A Chelsea elleni idegenbeli gól nélküli döntetlen után a Sevilla az előző két körben négy pontot szerző Eibart fogadta, de hiába volt esélyesebb, a vezetést a vendégegyüttes szerezte meg a 41. percben – Kike került ziccerbe a tizenhatoson belül, és kihasználta a lehetőségét (0–1).

A második félidőben átvették az irányítást a hazaiak, akik több mint 70 százalékban birtokolták a labdát, és tíz kapura lövés fölé jutottak, de gólt nem tudtak szerezni. Az Eibar megtartotta első félidei előnyét, így behúzta a három pontot.

Osasuna–Athletic Bilbao 1–0

Mindkét csapat szeretett volna csatlakozni a tabella felsőházához egy győzelemmel – ez végül az Osasunának sikerült, amely ezzel fellépett a tabella 4. helyére. A kevés lehetőséget hozó mérkőzésen talán a Bilbaónak volt több helyzete, de a 81. percben büntetőhöz jutott a hazai csapat, miután a tizenhatoson belül Ander Capa elsodorta Kike Barját.

Rubén García nem hibázott (1–0), a bal alsó sarokba lőtt, eldöntve az összecsapást. A gól egyébként azután született, hogy a 78. percben a játékvezető második sárga lap után kiállította az alapítása 100. évfordulóján pályára lépő Osasuna vezetőedzőjének, Jagoba Arrasaténak egyik segítőjét.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
Sevilla–Eibar
0–1 (Kike 41.)
Osasuna–Athletic Bilbao 1–0 (Rubén García 81. – 11-esből)
Korábban
Elche–Valencia 2–1
(Josan 19., Fidel 37., ill. Lato 74.)
Barcelona–Real Madrid 1–3 (Fati 8., ill. F. Valverde 5., Ramos 63. – 11-esből, Modric 90.)
Később
21.00: Atlético Madrid–Betis (Tv: Spíler2)
Vasárnap
12.00: Valladolid–Alavés (Tv: Spíler2)
16.00: Cádiz–Villarreal (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Granada (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Huesca (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Levante–Celta Vigo (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 6 4 1 1 9–4 +5 13
2. Real Sociedad 6 3 2 1 10–2 +8 11
3. Villarreal 6 3 2 1 8–8 0 11
4. Osasuna 6 3 1 2 6–4 +2 10
5. Getafe 5 3 1 1 5–3 +2 10
6. Elche 5 3 1 1 5–4 +1 10
7. Cádiz 6 3 1 2 6–6 0 10
8. Granada 5 3 1 1 7–8 –1 10
9. Betis 6 3 3 7–9 –2 9
10. Atlético Madrid 4 2 2 8–1 +7 8
11. Eibar 7 2 2 3 5–6 –1 8
12. Barcelona 5 2 1 2 9–5 +4 7
13. Sevilla 5 2 1 2 5–4 +1 7
14. Valencia 7 2 1 4 9–11 –2 7
15. Athletic Bilbao 6 2 4 4–6 –2 6
16. Huesca 6 5 1 4–6 –2 5
17. Celta Vigo 6 1 2 3 3–9 –6 5
18. Deportivo Alavés 6 1 1 4 3–8 –5 4
19. Valladolid 6 3 3 5–9 –4 3
20. Levante 5 1 4 5–10 –5 3
Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik