Villarreal: 3-4 hétig nem számíthatnak a válogatott gólvágóra

MTI/B. L.MTI/B. L.
2020.10.13. 14:47
null
Gerard (jobbra) bal combjának hajlító izma sérült meg a nemzeti csapatnál (Fotó: AFP)
Az Európa-ligában csoportkörös Villarreal labdarúgócsapata három-négy hétig nem számíthat Gerard Morenóra, aki sérülés miatt távozott a spanyol válogatott keretéből.

 

A 28 éves, a szezont jó formában kezdő támadó szerdán végigjátszotta a Portugália ellen 0–0-s döntetlent hozó felkészülési mérkőzést, majd szombaton csereként lépett pályára a Svájc elleni hazai környezetben 1–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-csoportmeccsen. Utóbbin a 73. percben a győztes gólt szerző Mikel Oyarzabalt váltotta.

A hatszoros válogatott játékos sérülése miatt el sem utazott a társaival Kijevbe – miként hasonló okok miatt Diego Llorente (Leeds United) sem –, azaz nem tud részt venni a spanyolok keddi NL-összecsapásán, amikor az ukránok vendégeiként lépnek pályára.

A Villarreal honlapja arról számolt be, hogy Gerard bal combjának hajlító izma sérült meg, az As című lap pedig hozzátette, hogy a játékos felépülése három-négy hetet vehet igénybe. Unai Emery, a spanyol klub vezetőedzője akár hét meccsen is nélkülözni kényszerül biztos kezdőjátékosát – ebből három El-összecsapás lesz –, aki az idényben öt bajnoki mérkőzésen háromszor volt eredményes, és hatos holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Legfrissebb hírek

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2 órája

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
11 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
22 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:19

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:09

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11