Király-kupa: a Valencia négy gólt lőve, az Eibar ráadásban ment tovább

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 23:30
null
Li Kang In már a 7. percben betalált (Fotó: AFP, archív)
A Valencia már az első percekben eldöntötte a harmadosztályban kieső helyen álló Yeclano Deportivo elleni Király-kupa-meccset. Ez pedig óriási szerencséje az élvonalban az utóbbi hetekben csak szenvedő együttesnek, mivel a folytatásban a Yeclano két kapufát is lőtt, majd szépített. Összességében csalóka, de valahol mégis magabiztos a 4–1-es győzelem. Az Eibar is harmadosztályú riválisnál vendégeskedett, de hiába vezetett szintén három góllal, végül csak hosszabbításban tudta kiharcolni a továbbjutást. 

 

Nagyon bánhatja a Yeclano, hogy a mérkőzés elején még nem koncentrált megfelelően. A Valencia már a 7. percben megszerezte a vezetést Kang In Ligóljával, majd a 9. percben ismét a kapuba talált, ekkor Uros Racsics volt eredményes. Mindkét gólban benne volt a hazaiak kapusa, a 28 éves Gianni Cassaro (0–2).

No de innentől akár mezt is cserélhettek volna a klubok! A Yaclano bátran támadott és több helyzetet is kialakított, a nyílt küzdelemből Cassaro is kivette a részét, aki a kezdeti bakik után bravúrokkal tartotta meccsben csapatát. A házigazda kapufát lőtt, majd a 34. percben peches körülmények között megkapta a harmadik gólt – ezúttal Rubén Sobrino helyezhetett az üresen maradt bal alsóba (0–3).

A második félidő elején összejött a Yeclano jól megérdemelt szépítése, a stadion csaknem felrobbant Martínez Oca találatától. Alaposan elszoktunk attól, hogy valódi atmoszférát, a kilencven percet csaknem végigéneklő, hús-vér szurkolókat halljunk a meccseken – a spanyolországi járványhelyzet alakulása ezt is megengedte ezúttal (1–3).

A Yeclano újabb kapufát, a Valencia újabb gólt lőtt. Thierry Correia találata az 53. percben esett, bárhonnan is nézzük, megpecsételve a harmadosztályú kiscsapat sorsát (1–4). A folytatásban a Valencia már nyugodtan takarékoskodhatott, a Yeclano becsületből ment előre, helyzeteket alakított ki, de újabb szépítést már nem tudott összehozni.

Az Eibar is harmadosztályú riválisnál vendégeskedett, de hiába vezetett szintén három góllal, végül csak hosszabbításban tudta kiharcolni a továbbjutást. A Las Rozas a második félidőben hat perc alatt három gólt szerzett, de a hosszabbítást nem bírta erővel (3–4).

A harmadosztályú Amorebieta otthonában 1–0-ra győzött a Sporting Gijón, a Cádiz pedig tizenegyesekkel nyert a harmadik ligás Pontevedra ellen.

Erre a játéknapra is jutott egy élvonalbeli búcsúzó, a Huesca az Alcoyanótól kapott ki 2–1-re, úgy, hogy a harmadik ligás csapat még egy büntetőt is elhibázott.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
2. FORDULÓ, A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Amorebieta (III.)–Sporting Gijón (II.) 0–1
Girona (II.)–Lugo (II.) 2–1 – h. u.
Pena Deportiva (III.)–Sabadell (II.) 0–0 tizenegyesekkel: 2–0
Pontevedra (III.)–Cádiz 0–0 tizenegyesekkel: 4–5
Yeclano (III.)–Valencia 1–4
Alcoyano (III.)–Huesca 2–1
Las Rozas (III.)–Eibar 3–4 – h. u.

KORÁBBAN
La Nucía (III.)–Elche 0–1
Numancia (III.)–Almería (II.) 1–2
Portugalete (III.)–Levante 1–2
Socuéllamos (III.)–Leganés (II.) 0–2
Haro Deportivo (III.)–Rayo Vallecano (II.) 1–3
Cultural Leonesa (III.)–Granada 1–2 – h. u.
Mutilvera (III.)–Real Betis 1–3
Navalcarnero (III.)–Las Palmas (II.) 1–0
Cornella (III.)–Atlético Madrid 1–0
Burgos (III.)–Espanyol (II.) 0–2
Deportivo La Coruna (III.)–Deportivo Alavés 0–1
Olot (III.)–Osasuna 0–3
Castellón (II.)–Tenerife (II.) 0–2
Fuenlabrada (II.)–Mallorca (II.) 2–2 – 11-esekkel: 7–6
Málaga (II.)–Real Oviedo (II.) 1–0 – h. u.

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
10 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 23:40

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33
Ezek is érdekelhetik