La Liga: az Atalantától távozó Papu Gómez Sevillában folytatja

M. D.M. D.
2021.01.26. 21:52
null
Papu Gómez hat és fél év után távozott az Atalantától (Fotó: AFP)
Bejelentette az Atalantától távozó Alejandro Gómez, művésznevén Papu Gómez megvásárlását a Sevilla labdarúgócsapata.

 

A 33. életévét februárban betöltő argentin futballista 2024 júniusáig szóló szerződést kötött a spanyol klubbal, amely sajtóhírek szerint 5.5 millió eurót (plusz 2.5 millió bónusz) fizetett érte.

Papu Gómez 2014 szeptembere óta játszott az Atalantában, tevékeny részese volt az előző négy idény sikereinek – az együttes kétszer az Európa-liga, kétszer a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott be, kétszer bronzérmes lett a Serie A-ban, a legutóbbi évadban pedig a negyeddöntőig menetelt a BL-ben –, de az elmúlt hónapokban javíthatatlanul megromlott a viszonya Gian Piero Gasperini vezetőedzővel, így távoznia kellett Bergamóból.

Az ötszörös argentin válogatott játékos az Atalanta mezében hat és fél év alatt 252 tétmérkőzésen 59 gólt szerzett és 71 gólpasszt adott.

„Az első naptól kezdve mindent ugyanígy csinálnék Bergamóban” – mondta a reptérre induló Papu Gómez a Sky Italia újságírójának kedd délelőtt.


Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42