Barcelona: Ansu Fati térdét harmadszor is megműthetik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.03.25. 09:52
null
Könnyen lehet, hogy Ansu Fatit még hónapokig nem láthatjuk a pályán (Fotó: AFP)
Katalán sajtóértesülések szerint harmadszor is megműthetik Ansu Fati bal térdét, így az FC Barcelona spanyol labdarúgója ebben az idényben már biztosan nem léphetne pályára, és a nyári Európa-bajnokságról, valamint a tokiói olimpiáról is lemaradna.

 

A 18 éves támadó bal térde belső oldalán található meniszkusza még tavaly novemberben sérült meg, a műtét után az orvosok akkor négy hónapos kihagyást prognosztizáltak számára.Februárban már beszámoltunk róla, hogy a négyszeres spanyol A-válogatott szélső felépülése megtorpant, a legfrissebb információk szerint könnyen lehet, hogy harmadszor is meg kell operálni a térdét. Erről a napokban születhet döntés.

A Cadena SER úgy tudja, Ansu Fati két európai térdspecialistát is felkeresett, és mindketten azt tanácsolták neki, hogy feküdjön ismét kés alá, mert nem gyógyul megfelelően a térde. A katalán rádióadó hozzáteszi, a tehetséges futballista pályafutása nincs veszélyben, de elképzelhető, hogy ismét a nulláról kell kezdenie a rehabilitációját. Ebben az esetben a Barca játékosa nemcsak az idény hátralévő részét, hanem a nyári világversenyeket – az Eb-t és az olimpiát – is kénytelen lenne kihagyni.

A Sport úgy tudja, Philippe Coutinho felépülési folyamatában is komplikációk léptek fel, és valószínűleg ő sem léphet már pályára ebben az évadban.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
10 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
14 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40
Ezek is érdekelhetik