La Liga: a Valencia és a Villarreal is egy góllal nyert

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 18:10
null
Ikszelt a Getafe és az Elche (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján a Valencia hazai pályán 2–1-re legyőzte a Granadát, a Villarreal szintén otthon nyert a Cádiz ellen (2–1), a Getafe pedig 1–1-es döntetlent játszott az Elchével.

 

Az Elche szerzett vezetést a 20. percben,Pere Milla talált be. A folytatásban a Getafe akarata érvényesült, amely a 61. percbenEnes Ünal góljával egyenlített ki. A hazaiak a győzelmet is megszerezhették volna, de Ángel a 84. percben büntetőt hibázott, így mindkét fél egy ponttal lett gazdagabb.

A legutóbbi öt bajnokijából hármat is elveszítő Valencia jól kezdett a Granada ellen, és Daniel Wass góljával már a 4. percben megszerezte a vezetést. A folytatásban is inkább a házigazda játszott veszélyesebben, így nem meglepő, hogy a második félidőben Álex Blanco találatával megduplázta az előnyét. Ezt követően a vendégek mindent megtettek a gólszerzés érdekében, ez azonban csak a 90. percben jött összeRoberto Soldado jóvoltából, így a Valencia 2–1-re megnyerte a mérkőzést.

A Villarreal Gerard Moreno 5. percben szerzett góljával nagyon hamar vezetést szerzett a kiesés elől menekülő Cádiz ellen. A második félidő elején Carlos Bacca gólját a videobíró segítségével érvénytelenítették, 20 perccel később azonban már szabályos gólt szerzett a kolumbiai csatár. Két percre ráÁlex Fernández révén szépítettek a vendégek, ennél többre azonban nem futotta az erejükből, a Villarreal hozta a kötelezőt, és 2–1-re nyert.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
Getafe–Elche 1–1
(Enes Ünal 61., ill. Milla 20.)
Valencia–Granada 2–1 (Wass 4., Álex Blanco 66., ill. R. Soldado 90.)
Villarreal–Cádiz 2–1 (Gerard 5., Bacca 67., ill. Álex Fernández 69.)

KÉSŐBB
18.30: Atlético Madrid–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

SZOMBATON
Athletic Bilbao–Eibar 1–1 (Berchiche 9., ill Kike 17.)
Celta Vigo–Real Madrid 1–3 (S. Mina 40., ill. Benzema 20., 30., Asensio 90+4.)

Huesca–Osasuna 0–0
Valladolid–Sevilla 1–1
(Orellana 44. – 11-esből, ill. Bono 90+4.)

PÉNTEKEN
Real Betis–Levante 2–0 (Fekir 70., Juanmi 75.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 27 19 6 2 50–18 +32 63
2. Real Madrid 28 18 6 4 49–23 +26 60
3. Barcelona 27 18 5 4 61–23 +38 59
4. Sevilla 28 17 4 7 39–21 +18 55
5. Real Sociedad 27 12 9 6 43–22 +21 45
6. Betis 28 14 3 11 38–41 –3 45
7. Villarreal 28 10 13 5 39–31 +8 43
8. Granada 28 10 6 12 34–46 –12 36
9. Athletic Bilbao 28 9 8 11 38–32 +6 35
10. Levante 28 8 11 9 36–37 –1 35
11. Celta Vigo 28 8 10 10 35–43 –8 34
12. Valencia 28 8 9 11 34–38 –4 33
13. Osasuna 28 7 9 12 23–35 –12 30
14. Getafe 28 7 8 13 22–33 –11 29
15. Cádiz 28 7 8 13 24–44 –20 29
16. Valladolid 28 5 12 11 26–38 –12 27
17. Elche 28 5 10 13 25–42 –17 25
18. Eibar 28 4 11 13 22–33 –11 23
19. Deportivo Alavés 27 5 8 14 23–43 –20 23
20. Huesca 28 3 12 13 26–44 –18 21

 

Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik