Barca: Nem csak képességekben, mentalitásban is Messi a legerősebb – Guardiola

2021.05.23. 15:38
null
Pep Guardiola ezúttal is kedves szavakkal illette Messit (Fotó: Getty Images)
A Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere, Pep Guardiola úgy véli, Lionel Messi egyike a kevés játékosnak, aki képtelen veszíteni – írja a Goal.

 

„Messi nagyon erős, a legerősebb. Nemcsak a képességeiről, hanem a mentalitásáról is beszélek” – mondta Guardiola.

„Négy év alatt sok meccset játszottunk egymás között edzésen, ő pedig egyszer sem hagyta el a pályát vesztesként. Talán 4-5 olyan játékos volt a történelemben, aki ilyen szinten szeret versengeni és megmérettetni magát, Messi pedig köztük van” – tette hozzá a Manchester City menedzsere.

Miután tavaly nyáron robbant az átigazolási bomba, miszerint Lionel Messi távozni szeretne a Barcelonából érthető, hogy egykori menedzsere kedves szavakkal udvarol neki. Az argentin klasszisnak állítólag nemcsak a Manchester City, hanem a PSG is a lehetséges átigazolási célpontok között volt, ám az elmúlt napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Barca tízese mégsem hagyná el Katalóniát.

A hírt a Barcelona átigazolási ügyeiben rendre jól értesült, a Twitteren több mint 2 millió követővel rendelkező Asraf Ben Ajad osztotta meg, majd az információ szinte minden nagyobb nemzetközi sportoldalon megjelent.

A döntést állítólag akkor hozta meg véglegesen Messi, amikor kiderült, hogy nagy valószínűséggel barátja és válogatottbeli csapattársa, Sergio Agüero is gránátvörös-kék mezt húz a nyáron.

 


 

Legfrissebb hírek

Messi volt a vb legjobb játékosa az AIPS szavazásán

Foci vb 2026
4 órája

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
7 órája

Hősök térhettek haza New Yorkból is! – Argentína az újságíró szemével

Foci vb 2026
10 órája

Sergio Ramos a vb-trófea átadása után megölelte Messit

Foci vb 2026
21 órája

„A fájdalom hatalmas, időbe telik, mire ez a seb begyógyul” – Messi az elvesztett vb-döntő után

Foci vb 2026
22 órája

Messi a mesterséges intelligencia segítségével a „Csillagok között” kereste a választ az elbukott vb-döntő után

Foci vb 2026
22 órája

Messi könnyek között beszélt a döntő után

Foci vb 2026
Tegnap, 2:22

Kép: Lionel Messi és Lamine Yamal hosszú évek után találkozott újra

Foci vb 2026
2026.07.19. 21:48