Barcelona: „a világ legrosszabb csapata” bizarr ajánlatot tett Messinek

2021.07.01. 12:09
null
Ennél csak jobb ajánlatokat kaphat Messi (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Lionel Messi éjféltől, több mint 20 év után szabadon igazolható játékossá vált. A magát a világ legrosszabb csapatának tartó brazil Íbis nem sokat tétlenkedett és bejelentette: szívesen látná soraiban az argentin sztárt, akinek egészen különleges feltételeknek kellene eleget tennie ahhoz, hogy az együttes tagja lehessen – olvasható az ole.com.ar-on.

A Pernambucóban található klub a Twitter-oldalán büszkén emeli ki, hogy az Íbis Sport Club immár három éve és 11 hónapja nem tudott mérkőzést nyerni, amivel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.


Lionel Messi csupán éjfél óta igazolható szabadon, ám a brazil klub vezetői nem sokat tétlenkedtek és bejelentkeztek az argentin klasszisért. Noha a Barcelona legendája már 34 éves, 15 éves szerződést kínálnak neki, ami a mai naptól venné kezdetét. A fizetését az eredményesség után kapná meg, ugyanakkor a klub leszögezte, nem rúghat sok gólt, mert akkor elköszönnek tőle. Hangsúlyozzák, nem lehetnek bajnokok, mivel imádnak kikapni.

A klub legendás játékosa, aki sohasem rúgott gólt (Fotó: ole.com.ar)
A klub legendás játékosa, aki sohasem rúgott gólt (Fotó: ole.com.ar)

A 10-es mezt nem viselheti, mert az Mauro Shampóné, aki a klub legendás játékosa volt 1987 és 1995 között. Ezt azzal érdemelte ki, hogy ebben az időszakban egyetlenegy gólt sem tudott szerezni.

A legbizarrabb kikötés a hat pontból álló szerződésben viszont az, hogy Messinek az aláírás érdekében háromszor is meg kellene esküdnie egy tükör előtt, hogy Pelé jobb Maradonánál.

Legfrissebb hírek

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
10 órája

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
14 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:59

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik