La Liga: az utolsó percben szerzett góllal nyert a Sevilla

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2021.08.23. 22:08
null
A Getafe és a Sevilla 92 percig nem bírt egymással (Fotó: AFP)
Erik Lamela a 90+3. percben lőtt góljával a Sevilla 1–0-s diadalt aratott a Getafe otthonában a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) második fordulójában, amelynek záró mérkőzésén az Osasuna és a Celta Vigo gól nélküli döntetlent játszott egymással.

 

A Sevilla a Rayo Vallecano felett aratott 3–0-s diadallal, a Getafe pedig a Valenciával szemben elszenvedett 1–0-s vereséggel nyitotta a La Liga új évadát. A 2. forduló záró napján, hétfőn a Getafe otthonába, a Coliseum Alfonso Pérezbe utazott a Sevilla, és bizony az első félidő nem tartogatott túl sok izgalmat: a kaput 45 perc alatt egyik csapat sem találta el, a hazaiak ötször, a vendégek pedig kétszer próbálkoztak.

A második félidő második felében a Sevilla irányítani kezdte a mérkőzést, ám gólt egészen a 93. percig nem hozott a játéka, ekkor Erik Lamela volt eredményes. Gyönyörű kontrát vezetett a vendégcsapat, a végén Rafa Mir kapufát lőtt, az argentin szélső viszont remek ütemben érkezett a kipattanóra, eldöntve a három pont sorsát – 0–1.

A hétfő este 10 órakor kezdődő találkozón az Osasuna a Celta Vigót fogadta, és a két csapat összecsapása hasonlóan kiélezett volt, mint az azt megelőző – igaz, a hazaiak ebben az esetben jóval aktívabbak, nem utolsó sorban pontosabbak voltak vetélytársuknál (az első félidőben hat lövésükből négy kaput talált, ellenben a Celtával, amelynek ugyanezen mutatója egyből nulla).

A második felvonásban mit sem változott a játék képe, az Osasuna a vezetést mindazonáltal képtelen volt megszerezni, még úgy sem, hogy a 48. percben büntetőhöz jutott: Rubén García hibázott. A gól végül egyik csapatnak sem jött össze, 0–0 lett a vége.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ
Getafe–Sevilla 0–1
(Lamela 90+3.)
Osasuna–Celta Vigo 0–0

KORÁBBAN
PÉNTEK

Real Betis–Cádiz 1–1

SZOMBAT
Athletic Bilbao–FC Barcelona 1–1
Alavés–Mallorca 0–1
Espanyol–Villarreal 0–0
Granada–Valencia 1–1

VASÁRNAP
Levante–Real Madrid 3–3
Atlético Madrid–Elche 1–0
Real Sociedad–Rayo Vallecano 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 2 2 – – 4–0 +4 6
2. Atlético Madrid 2 2 – – 3–1 +2 6
3. Real Madrid 2 1 1 – 7–4 +3 4
4. Barcelona 2 1 1 – 5–3 +2 4
5. Valencia 2 1 1 – 2–1 +1 4
6. Real Sociedad 2 1 – 1 3–4 –1 3
7. Levante 2 – 2 – 4–4 0 2
8. Mallorca 2 – 2 – 2–2 0 2
8. Cádiz 2 – 2 – 2–2 0 2
8. Betis 2 – 2 – 2–2 0 2
11. Granada 2 – 2 – 1–1 0 2
11. Athletic Bilbao 2 – 2 – 1–1 0 2
13. Villarreal 2 – 2 – 0–0 0 2
13. Osasuna 2 – 2 – 0–0 0 2
13. Espanyol 2 – 2 – 0–0 0 2
16. Celta Vigo 2 – 1 1 1–2 –1 1
17. Elche 2 – 1 1 0–1 –1 1
18. Alavés 2 – 1 1 2–5 –3 1
19. Getafe 2 – – 2 0–2 –2 0
20. Rayo Vallecano 2 – – 2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41