Barcelona: ez gyorsan ment, Dani Alves visszatér – hivatalos

M. D.M. D.
2021.11.12. 21:09
null
Dani Alves és Xavi ismét azonos célokért küzdhetnek – más-más szerepben (Fotó: Getty Images)
Megszületett a megegyezés Dani Alves és az FC Barcelona között, a 38 éves brazil labdarúgó visszatér a katalán klubhoz – olvasható a gránátvörös-kékek hivatalos honlapján.

 

A klub közleménye szerint Dani Alves az idény végéig szóló szerződésben egyezett meg a Barcelonával – opciós hosszabbítási lehetőségről nem szól a bejelentés –, a jövő héten már edzésbe is áll a katalánoknál, ám hivatalos mérkőzésen januárig nem léphet pályára.

ALVES REKORDOT DÖNTÖTT

Dani Alves (38) a legidősebb játékos, akit az FC Barcelona valaha szerződtetett. A brazil labdarúgó a 2006-ban 34 éves korában átigazolt Lilian Thuram rekordját adta át a múltnak.

Az As úgy tudja, a brazil futballista „szinte ingyen” játszik majd a Barcában. Szerződtetésére azután kerülhetett sor, hogy Xavi, az együttes új vezetőedzője jóváhagyta, sőt kifejezetten szorgalmazta korábbi csapattársa visszatérését. Ronald Koeman, a katalán egylet előző trénere állítólag nem tartott volna igényt Alves szolgálatára.

Alves korábban 2008 és 2016 között futballozott a Barcában, amellyel többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert. Ez idő alatt 391 mérkőzésen összesen 21 gólt szerzett és 101 gólpasszt adott gránátvörös-kék színekben. Utána játszott a Juventusban és a Paris Saint-Germainben is. Legutóbbi csapatától, a Sao Paulótól szeptemberben távozott, azóta szabadon igazolható volt.


Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
14 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04