Barcelona: az Ajax argentinja egyre közelebb a katalánokhoz

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 14:34
null
Tagliafico gránátvörös-kékre cserélné az Ajax szerelését (Fotó: AFP)
Egyre valószínűbb, hogy Nicolás Tagliafico az FC Barcelona játékosa lesz. Az Ajax 2023-ban lejáró szerződésű védője a Marca beszámolója szerint már jelezte is a klub vezetőségének, hogy távozni akar.

 

 

Nem ez az első alkalom, hogy Tagliaficót összeboronálják a katalán együttessel, de ennyire valószínűnek még egyszer sem tűnt az argentin védő érkezése – összegez a lap. A 29 éves játékosnak már csak másfél éve maradt vissza a szerződéséből, és az Ajax vezetőivel állítólag már korábban közölte, nem fogja meghosszabbítani azt. Mindez azt jelenti, hogy minél közelebb kerülnek a végdátumhoz, az amszterdami csapatnak annál kompromisszumosabb vételárral kell majd beérnie a futballista játékjogáért cserébe.

A Marca szerint az FC Barcelona mindenképpen szeretne egy költséghatékony posztriválist Jordi Alba mellé a védelem bal szélére, az Ajax színeiben több mint 150 tétmeccsen szerepelt Tagliafico pedig megfelel Xavi vezetőedző elképzeléseinek.

A korábbi sajtóhírek szerint a fél éves kölcsön kivásárlási záradékkal és a 10 millió euró körüli összegért történő azonnali kivásárlás is opció lehet a katalánok részéről – az Ajax azonban lehetőség szerint még megtartaná a védőt a 2021–2022-es évad végéig.

S hogy mit szól ehhez maga a játékos? Állítólag menne, méghozzá olyan hamar, amilyen hamar csak lehet.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
9 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
16 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik