Real: Ancelotti bejelentette Gareth Bale búcsúját

K. T. I.K. T. I.
2022.02.15. 14:22
null
Gareth Bale szerződése lejártával idén nyáron elhagyja a Real Madridot (Fotó: AFP)
Gareth Bale nyáron elhagyja a Real Madridot – ezt a spanyol csapat edzője, Carlo Ancelotti jelentette be.

 

„Mindkét fél igyekezett mindvégig tiszteletet tanúsítani, ilyen szempontból Gareth sosem hagyta cserben a Real Madridot. Igaz, hogy a múltban voltak gondjai a motivációjával, de ennek már nyoma sincs, szeretné, ha az itteni története a lehető legjobb módon érne véget” – nyilatkozta Ancelotti előre vetítve az idény végén lejáró szerződésű walesi szélső búcsúját.

Bale 2013-ban Cristiano Ronaldo rekordját adta át a múltnak, amikor 101 millió euró ellenében a Realhoz igazolt a Tottenham Hotspurtől. Az eltelt időben 255 tétmérkőzésen 106 gólt szerzett és 67 gólpasszt osztott ki. Négyszer nyert Bajnokok Ligáját és klub-világbajnokságot, háromszor spanyol- és európai Szuperkupát, kétszer spanyol bajnoki címet és egyszer spanyol kupát.

A 32 éves labdarúgó ebben az idényben térdsérüléssel bajlódott és koronavírus-fertőzés is hátráltatta, így összesen négy tétmeccsen (mind a négy bajnoki volt) lépett pályára és egy gólt szerzett a Realban.

 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

A tartalékos Real Madrid négyig jutott a Leganés ellen

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 19:56

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

Az Atlético Madrid ügyvezetője világossá tette: Julián Álvarez nem eladó, még 200 millióért sem

Spanyol labdarúgás
2026.07.17. 13:41