Felkészülés: Barcelona–Juventus meccset rendeznek Los Angelesben

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 19:23
null
A Barca három év szünet után tér vissza az Egyesült Államokba (Fotó: AFP)
A júliusi egyesült államokbeli felkészülési turnén az Inter Miamival és a New York Red Bullsszal is összecsap az FC Barcelona labdarúgócsapata – írja az MTI.


A spanyol bajnokságban már biztosan második helyen záró katalán klub csütörtökön közölte, hogy július 19-én a miami együttessel, július 30-án pedig a New York-iakkal játszik barátságos meccset. A Barcelona három év szünet után tér vissza az Egyesült Államokba a nyári felkészülési időszakban, és Los Angelesben a Juventusszal is megmérkőzik.

A spanyol bajnoki címet a mostani idényben a Barca ősi riválisa, a Real Madrid hódította el, és spanyol sajtóértesülések szerint a két egyesület azt tervezi, hogy a nyáron az Egyesült Államokban is találkoznak majd. Ennek a „bemutató el Clásicónak” a dátuma azonban egyelőre még kérdéses.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
20 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
21 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik