Real: egyedülálló bánásmódot tanúsít – Modric Ancelottiról

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 13:25
null
Luka Modric 37 évesen is folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A 2018-ban világbajnoki ezüstérmes, Aranylabdát is kiérdemlő horvát Luka Modricnak esze ágában sincs felhagyni a futballal, 36 évesen is folytatja pályafutását.

A Real Madridot erősítő irányító középpályás a Sportske novosti című horvát lapnak nyilatkozva jelentette ki, hogy elégedett jelenlegi helyzetével, és nem áll szándékában befejezni karrierjét.

„Amíg jól érzem magam, és az edző is azt akarja, hogy a csapatban legyek, addig folytatom – jelentette ki a 2012-ben érkezett klasszis. – Azért jöttem, hogy trófeákat nyerjek, mert ez számít, az emberek ezért emlékeznek rád. De még a legmerészebb álmaimban sem számítottam arra, hogy tíz évvel később húsz trófeám lesz a Reallal” – mondta.

A júniusban 2023-ig hosszabbított Modric, aki szeptemberben tölti be 37. életévét, hosszan dicsérte a Real jelenlegi szakvezetőjét, az olasz Carlo Ancelottit, aki szavai szerint „egyedülálló bánásmódot tanúsít” a játékosokkal szemben.

„Nyugalmat, stabilitást hozott, és megteremtette a kölcsönös bizalom légkörét. Tudása tekintélyt parancsol, hozzáállása pozitív és alázatos, korrekt és jó szándékú, s képtelenség, hogy ezzel bármelyik játékos is visszaéljen” – fogalmazott.

Modric sajnálattal szólt arról, hogy barátja, a sokszoros spanyol válogatott hátvéd, Sergio Ramos tavaly távozott a csapattól, és a Paris Saint-Germainhez igazolt, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a PSG és a világfutball nagy francia ásza, a világbajnok Kylian Mbappé egy napon a Real Madridnál kössön ki. Mbappét hosszú ideig összeboronálták a királyi gárdával, végül azonban a spanyol fővárosba költözés helyett a Párizsban maradást választotta.

Modric eddig 436 mérkőzést játszott a Real színeiben, 31 gólt szerzett, 73 másikat pedig előkészített. A horvát játékos az öt BL-siker mellett három bajnoki cím, egy Király Kupa-győzelem, négy Spanyol Szuperkupa-diadal, továbbá három európai Szuperkupa- és négy klubvilágbajnoki győzelem részese volt a madridi sztárcsapatnál.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06
Ezek is érdekelhetik