La Liga: hoppá! Haaland könnyen a Real Madrid játékosa lehet – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
2022.10.04. 14:28
null
Meddig lesz Haaland a Manchester City játékosa? (Fotó: AFP)
A Premier League-be (is) berobbanó Erling Haalandot két év múlva a vártnál könnyebben szerződtetheti a Real Madrid – hívta fel a figyelmet a Marca.

 

A Manchester City 22 éves norvég sztárja parádésan kezdte a 2022–2023-as kiírást, hiszen ontja a gólokat. Fernando Sanz, a Real Madrid egykori játékosa, a Málaga korábbi elnöke az El Chiringuito TV-ben Josep Pedrerol műsorvezetőnek felvázolta, hogyan kerülhet a játékos a blancókhoz.

„Információim szerint Haaland szerződésében van egy kivásárlási záradék, mely két év múlva lép érvénybe” – kezdte Sanz, majd hozzátette, hogy igen kedvező feltételek mellett lehetne őt kivásárolni a Cityből.

„Van egy olyan pontja a szerződésének, mely szerint két év után távozhat, méghozzá úgy, hogy a Real Madrid élvez elsőbbséget. A Madrid leteheti érte az kivásárlási árát, és úgy viheti el őt, hogy nem is kell tárgyalnia a Cityvel” – egyszerűsítette a képletet Pedrerol.

A Marca úgy tudja, Erling Haaland 2024-ben 200 millió euróért vihető el, 2025-ben pedig „csupán” 175 millióért. Annyi biztos, hogy a Red Bull Salzburgnál és a Borussia Dortmundnál volt kivásárlási záradék a szerződésében, így könnyen lehet, hogy az angoloknál is ez a helyzet most.

A cikk megjegyzi, hogy a norvég játékos édesapja, Alf-Inge Haaland szerint fia mind az öt topligában ki szeretné próbálni magát. „Ebben az esetben maximum három-négy évet töltene egy ligában. Mondjuk mindegyikben két és fél évet” – vélekedett korábban a papa. Haaland a Dortmundban egyébként pont ennyi időt töltött (2020. január 1.–2022. július 1.).

A norvég sztár kivásárlási záradékaival kapcsolatban megjelent híreket óvatosan kell kezelni, hiszen az angol klub a szerződés részleteit nem tárta a nyilvánosság elé, mindenesetre ha a fenti állítások igazolást nyernek, akkor könnyen elképzelhető, hogy két év év múlva távozik a Manchester Citytől. És ha tényleg a Real Madrid élvez prioritást, akkor Kylian Mbappé helyett – akiért ki tudott volna fizetni 200 milliót a Real – Haalanddal erősíthetnek a blancók.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40
Ezek is érdekelhetik