La Liga: korábbi Barca-edző ül le a Villarreal kispadjára – sajtóhír

2022.10.25. 10:32
null
Setién a Barcelona–Bayern München (2–8) Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt 2020-ban. A találkozó után menesztették őt (Fotó: Getty Images)
Hétfő este vált hivatalossá, hogy az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa kivásárolja szerződéséből a Villarreal szakvezetőjét, Unai Emeryt. Az előző idényben a Bajnokok Ligájában az elődöntőig menetelő spanyol klub már meg is találta a baszk sikerkovács tréner utódját – adja hírül a Marca.

 

Várhatóan az FC Barcelona korábbi mestere, Quique Setién veszi át a Villarreal irányítását. A Marca saját forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a 64 éves szakember már előrehaladott tárgyalásokat folytat az Európa-ligát 2021-ben megnyerő együttes vezetésével.

Korábban még Marcelino García Toral tűnt az esélyesebb jelöltnek, de az Athletic Bilbaótól nyáron távozó szakvezető a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Luis Enrique döntésére vár, így a „sárga tengeralattjáró” vezetői eltekintettek a szerződtetésétől.

A Villarreal Setién edzői pályafutásának kilencedik állomása lesz, a rutinos szakember a Barcelonát megelőzően többek között a Real Betist és a Las Palmast is trenírozta.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 11 10 1 28–9 +19 31
2. Barcelona 11 9 1 1 28–4 +24 28
3. Atlético Madrid 11 7 2 2 18–9 +9 23
4. Real Sociedad 11 7 1 3 16–13 +3 22
5. Betis 11 6 2 3 14–8 +6 20
6. Athletic Bilbao 11 5 3 3 19–12 +7 18
7. Villarreal 11 5 3 3 14–7 +7 18
8. Osasuna 11 5 2 4 11–11 0 17
9. Valencia 11 4 3 4 18–13 +5 15
10. Rayo Vallecano 11 4 3 4 16–14 +2 15
11. Valladolid 11 4 2 5 11–15 –4 14
12. Mallorca 11 3 3 5 9–12 –3 12
13. Celta Vigo 11 3 2 6 12–21 –9 11
14. Espanyol 11 2 4 5 14–19 –5 10
15. Almeria 11 3 1 7 12–19 –7 10
16. Sevilla 11 2 4 5 11–18 –7 10
17. Getafe 11 2 4 5 11–19 –8 10
18. Girona 11 2 3 6 15–19 –4 9
19. Cádiz 11 1 4 6 5–22 –17 7
20. Elche 11 4 7 8–26 –18 4
Legfrissebb hírek

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32
Ezek is érdekelhetik