Barcelona: Itt születtem és itt is fogok meghalni – Piqué

Vágólapra másolva!
2022.11.06. 11:48
null
Piqué elérzékenyült, a Barca legendája nem tudta visszatartani a könnyeit (Fotó: Getty Images)
Érzelmes beszéddel köszönt el az FC Barcelona labdarúgócsapatától és annak szurkolóitól az immár visszavonult középhátvéd, Gerard Piqué. A katalánok ikonikus alakja szombaton játszotta pályafutása utolsó mérkőzését.

Piqué az Almería elleni, győztes (2–0) bajnokit követően a könnyeivel küszködött, amikor a Camp Nou közönsége őt éltette a búcsúbeszéde alkalmával.

Először is köszönetet szeretnék mondani a csapattársaimnak, ahogyan a személyzet összes tagjának is. Köszönöm a gondoskodást ez erőnléti edzőknek, az orvosoknak és mindenkinek az edzőteremből. Ők azok, akik mindennap segítenek, hogy nekünk a lehető legkönnyebb legyen a dolgunk. Köszönettel tartozom a vezetőség tagjainak is ezekért az évekért” – kezdte a 35 esztendős Piqué.

Az életben, ahogy öregszel, el kell engedned bizonyos dolgokat, bármennyire is szereted azokat. Sok szeretettel és szenvedéllyel viseltem a Barca mezét. Most jött el az ideje annak, hogy teret adjunk egymásnak. Az útjaink ugyan elválnak, de meg vagyok arról győződve, hogy egyszer még visszatérek ide.”

Ez nem végső búcsú. 17 évesen egyszer már távoztam, mert úgy éreztem, szünetre van szükségem ahhoz, hogy felnőjek. Akkor is visszatértem. Talán nem árulok el újdonságot azzal, hogy születésem óta klubtag vagyok. Itt születtem és itt is fogok meghalni” – tette hozzá.

 


 

A világ- és Európa-bajnok Piqué klubszinten is minden lehetséges trófeát megnyert: nyolc La Liga-címén kívül háromszor emelhette a magasba a Bajnokok Ligája trófeáját, hatszor diadalmaskodott a Király-kupában, valamint többször nyert Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is a gránátvörös-kékekkel.

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Barcelona–Almería 2–0
(O. Dembélé 48., F. de Jong 62.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
19 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Raphinha döntött, a Barcelona legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:26

Nagyot hajrázva nyert a címvédő Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.12. 23:03
Ezek is érdekelhetik