La Liga: szerződést bontott Iscóval a Sevilla – hivatalos

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.21. 15:35
null
Isco távozik (Fotó: Getty Images)
Közös megegyezéssel szerződést bontott Iscóval a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla FC – közölte a klub.

 

Mindössze négy hónap után véget ért Isco sevillai kalandja. A labdarúgó augusztusban érkezett a csapathoz, de az új idény nem úgy alakult, ahogyan azt várták. A Real Madriddal ötszörös BL-győztes középpályás minden sorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen jutott szóhoz (12 bajnoki, hat BL-meccs és egy Király-kupa-mérkőzés), melyeken egy gólt és három gólpasszt jegyzett.

Isco kapcsolata a Sevillával akkor romlott meg, amikor a klub a pocsék idénykezdet miatt menesztette Julen Lopetegui vezetőedzőt. A helyzet tovább súlyosbodott, amikor a 30 éves játékos a sportigazgató Monchival is összerúgta a port – ezek után a gárda új szakvezetője, Jorge Sampaoli is közölte a klubvezetéssel, hogy nem számít a szebb napokat látott labdarúgóra, mivel az látványosan kíméli magát és nem tesz meg mindent a csapatért.

A klub a közleménye végén a legjobbakat kívánta Iscónak.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09
Ezek is érdekelhetik