Spanyolország: a harmadosztályba szerződött az Arsenal korábbi csatára

I. SZ.I. SZ.
2023.01.01. 12:08
null
Lucas Pérez elhagyta a Cádizt (Fotó: AFP)
Csaknem félmillió euróért kivásárolta magát a spanyol élvonal 19. helyén álló Cádizból Lucas Pérez, majd 2029-ig szóló szerződést írt alá a harmadosztályú Deportivo La Corunánál.

Péreznek ez lesz a negyedik időszaka szülővárosa csapatánál, 2014-ben a görög PAOK adta kölcsön a Depornak, amely egy évvel később kivásárolta a szerződéséből. 2016-ban az Arsenalhoz került, majd 2017-ben a londoniak is kölcsönadták a La Coruna-i gárdának.

Utána Pérez játszott a West Hamben, az Alavésban és az Elchében is, mielőtt 2022 januárjában a Cádizhoz szerződött másfél évre – most az utolsó fél évet 493 ezer euróval kiváltotta a saját zsebéből.

A Deportivo 2018-ban kiesett a La Ligából, 2020-ban pedig a másodosztálytól is búcsúzott, jelenleg a kétszer 20 csapatos harmadosztály nyugati csoportjának 4. helyén áll, Pérez jövő vasárnap mutatkozhat be.

A 34 esztendős Pérez hétéves szerződésének érdekessége, hogy két idénynél többet eddig egyetlen klubnál sem töltött el egyhuzamban.

Legfrissebb hírek

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
18 órája

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35