La Liga: az UEFA elnöke szerint a barcelonai bíróbotrány rendkívül súlyos ügy

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 10:55
null
Ceferin ilyet még nem látott (Fotó: Getty Images)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint a barcelonai játékvezetői botrány – ha a vádak igaznak bizonyulnak – az egyik legsúlyosabb eset a sportágban, amióta ő vezető szerepet tölt be.

 

Az UEFA illetékes testülete a múlt hónapban hivatalos vizsgálatot indított jogi összeférhetetlenség megsértése miatt, mert a katalán klub állítólag olyan cég számára utalt 2001 és 2018 között összesen 7.3 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 2.75 milliárd forintot), amelynek José María Enríquez Negreira, a Spanyol Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának akkori alelnöke volt a tulajdonosa.

Aleksander Ceferin az Ekipe SN című szlovén lapnak elmondta, két ok miatt sem nyilatkozhat erről bővebben.

„Először is azért, mert van egy független fegyelmi bizottságunk. Másodszor pedig azért, mert nem foglalkoztam részletesen ezzel az üggyel – fogalmazott. – Viszont annyit mondhatok, hogy amennyire én értesültem, a helyzet rendkívül súlyos. Olyan súlyos, hogy véleményem szerint az egyik legkomolyabb a futballban, amióta részt veszek benne.”

Az UEFA elnöke kitért rá, hogy a spanyol bajnokság szintjén az ügy elévülhetett, és versenyjogi következménye nem lehet, ugyanakkor a spanyol polgári ügyészségnél folyamatban van az eljárás.

„Ugyanez vonatkozik az UEFA-ra is, itt sincs semmi elévülés” – tette hozzá.

Az FC Barcelona az ügy kipattanásakor, februárban közleményben cáfolta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el. A katalánok arra hivatkoznak, hogy egy külső tanácsadónak fizettek, aki szakmai szempontból a játékvezetéssel kapcsolatos jelentéseket, elemzéseket készített számukra, ez állításuk szerint a profi futballklubok körében bevett gyakorlat.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
5 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
9 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik