La Liga: egy évet hosszabbított a Sevilla sikerkovácsa – hivatalos

2023.06.06. 14:20
null
Mendilibar jött, látott, El-t nyert, s ennek köszönhetően marad Sevillában (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította vezetőedzője, José Luis Mendilibar június végén lejáró szerződését.

A 62 éves szakember idénybeli harmadik edzőként vállalta el a Sevilla vezetését március 21-én, s csupán a szezon végéig írt alá az akkorra – óriási meglepetésre – kiesőjelöltté váló klubnál. Mendilibar végül nem csupán sikeresen bent tartotta a Sevillát, de az Európa-ligában a Manchester Unitedet és a Juventust kiejtve a döntőig menetelt, s ha már ott volt, az AS Roma elleni fináléban a trófeát is bezsebelte a Puskás Arénában.

A baszk szakember ebben az idényben 17 tétmeccsen irányította a Sevillát, s ezeken a mérkőzéseken kilenc győzelmet, öt döntetlent és három vereséget könyvelhetett el. Mendilibar szerződése a következő idény végéig szól az andalúz klubnál.

 


 

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41