Barcelona: 9 nap múlva bajnoki, 11 játékos van regisztrálva a La Ligánál

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2023.08.04. 14:45
null
Gündogant sem regisztrálták még (Fotó: AFP)
Ahogyan arról korábban írtunk, a korábbi regisztrációs problémák miatt az FC Barcelona nyári igazolásainak a szerződésében van egy „menekülési útvonal” arra az esetre, ha augusztus végéig nem tudnák őket regisztrálni a La Liga színe előtt.

 

AJÁNLÓ
Párizsi és szaúdi „segítséggel” építheti tovább Xavi a Barcelonát
Barcelona: Dembélével együtt Kessié is Párizsba utazott!

Az As mai cikke is ezt a témát járja körül annak apropóján, hogy Ousmane Dembélé mellett Franck Kessiét is eladja a katalán klub (hivatalos bejelentések még nincsenek). A csapat kilenc nap múlva, 13-án már bajnokit játszik, miközben összesen 13 regisztrált játékossal bír, és köztük van a Dembélé, Kessié duó, tehát bátran mondhatjuk, hogy ez már csak 11.

Marc-André ter Stegen, Jules Koundé, Eric García, Andreas Christensen, Pedri, Gavi, Ferran Torres, Frenkie de Jong, Ansu Fati, Robert Lewandowski és Raphinha alkotja jelenleg Xavi bevethető profi keretét, tehát nemhogy az újonnan érkezők, hanem a korábbiak sincsenek mind regisztrálva. Ronaldo Araújo, Sergi Roberto, Marcos Alonso és Inaki Pena új szerződést kötött az FC Barcelonával, írja az As, de őket is újra kell regisztrálni.

A Relevo értesülései szerint Ilkay Gündogan és Inigo Martínez a szerződése szerint nemhogy ingyen távozhatnak, hanem az egész éves fizetésüket is megkapják ebben az esetben! A harmadik új igazolás Oriol Romeu.

Gündogan szerződésében az augusztus 12-i dátum szerepel, mint „regisztrációs határidő”, azaz egy nappal az első bajnoki előtti, ellenkező esetében felbonthatja a szerződését. Nem hiányzott most a klubnak, hogy a katalán TV3 értesülései gondok akadtak a Barca Studios eladásával, és a legújabb kérő, egy német befektetőcsoport visszalépett – a Barca a barcelonai székhelyű Mundo Deportivo sportlapban azonban cáfolta ezt.

7-8 millió euró beeshet még a Nice-nek korábban eladott Jean-Clair Todibo eladásából (a következő vételár ötöde az FC Barcelonáé), Clément Lenglet-ért bejelentkezett az al-Naszr és a Milan, Abde már csak klubja bólintására vár, hogy csatlakozzon a Betishez.

Folyik a versenyfutás az idővel – jegyzik meg a spanyol lapok. Ismerős a helyzet...

Legfrissebb hírek

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
7 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
15 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
22 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59