Barcelona: Készen állok arra, ami ezután következik – Yaakobishvili Áron

D. S. B.D. S. B.
2023.11.26. 13:32
null
Yaakobishvili Áron készen áll arra, ami ezután következik (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a sérült Marc-André ter Stegen hiányában a magyar U17-es válogatott kapusa, Yaakobishvili Áron bekerült az FC Barcelona Rayo Vallecano elleni meccskeretébe. A légiós bár nem lépett pályára az 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzésen, elmondása szerint így is remek tapasztalat volt számára.

Mint megírtuk, az első számú kapust, a német válogatottban megsérülő Marc-André ter Stegent nélkülöző „gránátvörös-kékek” Rayo Vallecano elleni keretébe Xavi Inaki Pena és Ander Astralaga mellett a magyar U17-es válogatott kapusát, Yaakobishvili Áront is nevezte.

A fiatal légiós Instagram-oldalán osztotta meg élményeit.

„Remek tapasztalat volt. Készen állok arra, ami ezután következik” – fogalmazott Yaakobishvili Áron, akinek testvére, Antal az idény meglepetéscsapatának, a Gironának az U19-es együttesét erősíti – őt ebben az idényben a La Ligában még nem nevezték mérkőzésre, de a Király-kupában ott volt az alsóbb osztályú San Roque elleni találkozó keretében, a nyári felkészülési időszakban pedig a Lazio ellen lehetőséget is kapott.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Barcelona 1–1
(Unai López 39., ill. Lejeune 82. – öngól)
Legfrissebb hírek

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hatgólos döntetlen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
3 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
8 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
15 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59