La Liga: Egy hónapja még azt mondták, én leszek a Barca Fergusonja – Xavi

2023.12.15. 15:19
null
Xavi szerint itt az ideje az összefogásnak (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona szombaton 21 órától a Valencia otthonában lép pályára a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 17. fordulójában. A találkozót megelőzően a katalán csapat vezetőedzője, Xavi tartott sajtótájékoztatót, ahol egyebek mellett beszélt a csapat hullámzó formájáról és az őt ért egyre erőteljesebb támadásokról is.

Nincs jó formában a Barcelona, amely legutóbbi két találkozóját elveszítette: a Girona elleni bajnokin 4–2-re maradt alul Xavi csapata, és hétközben a Royal Antwerpen elleni találkozót is elveszítette 3–2-re – igaz, annak a meccsnek már nem volt jelentősége.

„Továbbra is nagyon lelkes vagyok. Ez az a pillanat, amikor nyugodtnak kell maradnunk, és törekednünk kell arra, hogy önbizalmat szerezzünk. Jobban hiszek a projektben, mint valaha. Nagyon egységesek vagyunk, és úgy vélem, jelenleg félúton járunk ahhoz, hogy létrehozzunk egy nagyszerű Barcelonát” – kezdte mondandóját Xavi, aki beszélt arról is, hogy az állandó nagy elvárások miatt egyáltalán nem könnyű minden igényt kielégíteni a Barcelonánál.

„Meglep, hogy már az első akadálynál akadnak olyanok, akik elhagynák a hajót. Ennél a klubnál mindig megszólal a riasztó, de még minden fronton versenyben vagyunk. Csak azt kérdezem, miért ne lehetne ez is egy remek idény?” – tette hozzá.

A katalán csapat mestere a mostani sajtótájékoztatón is kapott kellemetlen kérdéseket, ám ezekre – mint mindig – volt válasza : „Egy hónapja még mindenki azt mondta nekem, hogy én leszek a Barca Fergusonja. Ám most olyan véleményeket kapok, mintha az apám vagy az anyám temetésére készülnénk. Mellesleg, senki nem gratulált ahhoz, hogy csoportelsőként jutottunk tovább a Bajnokok Ligájából. Pedig az első célt már teljesítettük, és a bajnoki- valamint a kupaszereplésünkbe sem nagyon lehet belekötni” – magyarázta Xavi.

SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ, DECEMBER 16.

21.00 Valencia–Barcelona

Legfrissebb hírek

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
13 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35