Elveszítheti a klubtörténelem egyik legfontosabb ereklyéjét a Barcelona

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 14:53
A fiatal Lionel Messihez fűződik a kalapács alá kerülő ereklye (Fotó: Getty Images)
134 és fél millió forint a kikiáltási ára annak a szalvétának, amelyen Lionel Messi 2000-ben megkötötte élete legfontosabb szerződését, és aláírt a Barcelonához.

Végleg elveszítheti a klubtörténelem egyik legfontosabb ereklyéjét az FC Barcelona. A La Vanguardia információja szerint március 18. és 27. között elárverezik azt a szalvétát, amelyen Lionel Messi megkötötte élete első profi szerződését, és a katalán klubhoz igazolt. Az azóta legendássá vált megállapodásra 24 évvel ezelőtt, 2000. december 14-én került sor Barcelonában. Az ügyes, de alacsony termetű argentin csatár mindössze 13 éves volt, és akkor még senki nem sejtette, hogy ilyen csodálatos karriert fut majd be, és egy-két évtizeddel később a labdarúgás történelmének egyik legjobbjaként emlegetik majd. Az viszont már akkor is látszott, hogy mennyire tehetséges. Több topklub élénken érdeklődött iránta, így az FC Barcelona szerette volna őt minél előbb magához láncolni. Sikerült, méghozzá egy elég szokatlan módszerrel.

„Látszott rajta, hogy kivételes tehetség, szerettük volna minél előbb megszerezni, ám az édesapja valamiért folyamatosan halogatta a szerződtetését. Ezt aztán megelégeltem, és mivel más nem volt a közelben, fogtam egy szalvétát, arra írtuk az első szerződését” – mesélte 2018-ban a lapunknak adott exkluzív interjúban Carles Rexach, a Barca akkori sportigazgatója. Rajta és Messin kívül Horacio Gaggioli, Messi akkori ügynöke és a katalánok akkori technikai igazgatója, és Josep María Minguella játékosmegfigyelő volt ott a jeles eseményen.

A szerződés Gaggiolinál maradt, és 24 éven át őrizte a szinte felbecsülhetetlen értékű, bekeretezett ereklyét. Nemrég még úgy volt, hogy a klub múzeumának adományozza, ám a hírek szerint meggondolta magát. A márciusi árverésen bárki licitálhat a híres szalvétára, amelynek a kikiáltási ára 350 000 euró, vagyis körülbelül 134 és fél millió forint. De vélhetően ennél sokkal több pénzért fog elkelni.

„Ez az egyik legizgalmasabb tárgy, amellyel találkoztam – mondta Ian Ehling, a New York-i Bonhams aukciósház illetékes részlegének a vezetője. – Igen, ez csak egy szalvéta, de egy híres szalvéta, amely megváltoztatta Lionel Messi életét és az FC Barcelona jövőjét, és hozzájárult ahhoz, hogy a szurkolók megannyi csodálatos élménnyel gazdagodjanak.”

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
35 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik