Spanyol Szuperkupa: Megérdemelten nyertünk – Carlo Ancelotti

M. B.M. B.
2024.01.15. 11:16
null
Carlo Ancelotti elégedetten nyilatkozott a megnyert döntő után (Fotó: Imago Images)
Mint ismeretes, a Real Madrid nyerte a spanyol Szuperkupát, miután a rijádi fináléban 4–1-es vereséget mért az FC Barcelonára. A mérkőzés után a két csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti és Xavi, illetve a három gólt szerző Vinícius Júnior értékelt.

„Meg akartuk nyerni a döntőt, és szerintem megérdemelten győztünk. Remekül kezdtük a mérkőzést, és sikeresen kihasználtuk az ellenfél magasra tolt védelmi vonalait. Vinícius kirobbanó formában volt, s ekkor egy új mérkőzés kezdődött. (…) A meccs négy-egyig nyitott volt, s mi igyekeztünk kontrollálni a játék folyását. A második félidőben a védelem nagyon jól játszott, s így lett teljes számunkra a találkozó” – fogalmazott Carlo Ancelotti, majd kitért csapata termékeny támadósorára is.

„Azért vagyunk veszélyesek, mert a támadóink mozgékonyak és nincs meghatározott helyük, így az ellenfél nem tud emberfogást alkalmazni. Vinícius, Bellingham és Rodrygo is sokat mozog, emellett pedig a szélekről is sok segítséget kapnak, így az akcióink rengeteg gondot okoztak az ellenfél védelmének” – mondta az olasz szakember.

„Örülök a trófeának, a góljaimnak, valamint a csapat játékának is – nyilatkozta a döntőben triplázó, egyúttal a meccs legjobb játékosának is megválasztott Vinícius Júnior. – Köszönettel tartozom a személyi edzőmnek, a Real Madrid orvosi stábjának, a csapattársaknak és a szakmai stábnak is. (…) Még nem vagyok csúcsformában, hiszen ez csupán a harmadik meccsem (a sérülésből való visszatérés óta – a szerk.), de összességében örülök a mai teljesítménynek, és szeretném így folytatni. (…) Szomorúvá tesz, hogy bármi, amit teszek, megjelenik a sajtóban. Igyekszem a meccsre koncentrálni és megőrizni a hidegvéremet, hogy segíthessek a többieknek, de ez nem mindig csak rajtam múlik. Persze nem vagyok szent, néha túl sokat beszélek vagy feleslegesen cselezek, de azért vagyok itt, hogy fejlődjek és jó példát mutassak a gyerekeknek, akik engem néznek.”

A fináléban alulmaradó FC Barcelona mestere, Xavi lesújtottan értékelte a látottakat.

„Elnézést kérünk a szurkolóktól, a legrosszabb arcunkat mutattuk. (…) A mérkőzés kezdete alaposan letaglózott minket. Nem voltunk jók a letámadásban, majd ugyan reagáltunk az ellenfél játékára, de a tizenegyes megbüntette a hibáinkat. Nem játszottunk a Szuperkupa döntőjéhez méltó szinten. Csalódottak és dühösek vagyunk. Önkritikusnak kell lennünk, és sokat kell fejlődnünk, ha trófeákat szeretnénk nyerni” – summázta a történteket a katalán tréner.

SPANYOL SZUPERKUPA
DÖNTŐ
REAL MADRID–BARCELONA 4–1 (3–1)
Rijád, Al-Avval Park, 23 977néző. Vezette:Juan Martínez Munuera
REAL MADRID: Lunyin – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde (Ceballos, 86.), Tchouaméni, Kroos (Modric, 82.) – Bellingham (Joselu, 86.) – Rodrygo (Brahim Díaz, 76.), Vinícius Júnior (Camavinga, 82.).Vezetőedző: Carlo Ancelotti
BARCELONA: Pena – R. Araújo, Koundé, Christensen, Balde – Gündogan, F. de Jong – Ferran Torres (Joao Félix, 61.), Pedri (Yamal, 61.), Sergi Roberto (Fermin, 61.) – Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Vinícius Júnior (7., 10., 39. – a harmadikat 11-esből), Rodrygo (64.), ill. Lewandowski (33.)
Kiállítva: R.Araújo (71.)

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09