La Liga: a Real Madrid-játékosoknak nem tetszik, ahogy a klubtévé „bírózik”

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 11:39
Vinícius Jr. és Jude Bellingham is elégedetlen? (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó spanyol sajtóhírek alapján a Football Espana arról írt, hogy a Real Madrid öltözőjében többen is elégedetlenek azzal, ami a klubtévénél folyik. Hogy miért? Ennek jártunk utána.

 

A Real Madrid TV, vagyis a madridiak hivatalos csatornája egész évben sok beszédtémát szolgáltat a spanyol sajtónak, hiszen adásaiban rendszeresen foglalkozik a La Liga-játékvezetők teljesítményével. Az RMTV gyakran emeli ki a spanyol bírók hibáit, természetesen a madridiak mérkőzéseire koncentrálva, ám a sajtóhírek szerint ez már a klub játékosainak is szemet szúrt, akik egyenesen elégedetlenek azzal, hogy a csatorna folyamatosan „bírózik”. 

A spanyol sajtó beszámolói szerint a Real Madrid TV minden héten olyan összeállításokat közöl, amelyben kiemeli az éppen szóban forgó játékvezető hibáit, tévedéseit, ezzel sarkallva őket rá, hogy a BL-rekordbajnok ellen hasonló helyzetben máshogy döntsenek. Nos, a madridi játékosok egy része állítólag úgy érzi, ennek több kára, mint haszna van számukra, ez pedig a pályán is kiütközik. 

Idekapcsolódó adat, hogy a VAR bevezetése óta a Real Madridtól vette el a legtöbb gólt a videóbíró, szám szerint 27-et, a második helyen pedig a Sevilla áll, tizenhattal.  

És ha már Sevilla, a madridiak által a múlt hétvégén 1–0-ra legyőzött klubnak is szemet szúrt az RMTV ténykedése, olyannyira, hogy már hivatalos lépést is tett az ügyben, s panaszt nyújtott be a madridiak ellen „üldözési és zaklatási kampányra” hivatkozva.  

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik