La Liga: Mingueza átlövése döntött, alsóházi rangadót nyert a Celta

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 23:23
Vigói öröm (Fotó: Getty Images)
A Celta Vigo 1–0-ra legyőzte az Almeríát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójának pénteki nyitányán.

Gyakorlatilag egy csapat volt a pályán a Balaídosban, ahol végig a Celta akarata érvényesült, de hiába szereztek már a 22. percben gólt a vigóiak, Bamba találatát les címén érvénytelenítette a VAR. A vendég, még mindig nyeretlen Almería eközben a szerencsével is hadilábon állt: a Milantól kölcsönvett argentin tinit (aki kifejezetten jó formában érkezett a spanyol bajnokság utolsó helyezettjéhez) egy csapattársa rúgta fejbe, így még a szünet előtt elveszítette legfontosabb fegyverét az andalúz  együttes. 

A 65. percben Bruno Langa kiállítása nyomán megfogyatkozott az Almería, majd nyolc perccel később Óscar Mingueza 25 méteres átlövése vágódott a jobb kapufáról a hálóba – megérdemelten szerezte meg a vezetést Rafa Benítez csapata.  A folytatásban további helyzeteket dolgoztak ki a vigóiak, de az eredmény nem változott – a Celta fontos pontokat vágott zsebre, és győzelmi kényszerbe hozta a 18., már kieső helyen álló Cádizt (a 14 pontot gyűjtő Granadáról nem beszélve). Ezzel szemben az Almeríának már csak matematikai esélye maradt a bennmaradásra.  

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ
Celta Vigo–Almería 1–0 (Mingueza 73.)
Kiállítva: Langa (65.)

SZOMBATI PROGRAM
14.00: Sevilla–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
16.15: Rayo Vallecano–Cádiz (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Las Palmas (Tv: Spíler2)
21.00: Valencia–Real Madrid (Tv: Spíler2)

VASÁRNAPI PROGRAM
14.00: Villarreal–Granada (Tv: Spíler2)
16.15: Atlético Madrid–Real Betis (Tv: Spíler2)
18.30: Mallorca–Girona (Tv: Spíler2)
21.00: Athletic Bilbao–Barcelona (Tv: Spíler2)

HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Osasuna–Alavés (Tv: Spíler2)

1. Real Madrid26205154–16+3865
2. Girona26185357–32+2559
3. Barcelona26176356–34+2257
4. Atlético Madrid26164652–28+2452
5. Athletic Bilbao26147546–26+2049
6. Betis261012431–26+542
7. Real Sociedad261010635–26+940
8. Valencia25106929–29036
9. Las Palmas261061026–26036
10. Getafe26810833–38–534
11. Osasuna26961130–37–733
12. Alaves26781125–32–729
13. Villarreal26781138–48–1029
14. Rayo Vallecano265101122–36–1425
15. Sevilla26591230–38–824
16. Celta Vigo27591330–39–924
17. Mallorca264121023–34–1124
18. Cádiz262121217–37–2018
19. Granada25281527–49–2214
20. Almeria2791825–55–309
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
13 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20
Ezek is érdekelhetik