La Liga: a Valencia nyert Pamplonában, de Budimir elbénázott büntetőjén múlt

H. Á.H. Á.
2024.04.15. 23:21
Budimir lett a tragikus főszereplő (Fotó: Getty Images)
A spanyol La Liga 31. fordulójának egyetlen hétfői mérkőzésén az Osasuna hazai pályán 1–0-ra kikapott a Valenciától – a házigazda részéről Ante Budimir a 97. percben tizenegyest hibázott.

 

Tulajdonképpen a találkozó lényegét az előző egy bővített mondattal össze is lehet foglalni, esetleg még annyival kiegészíthetjük, hogy a mérkőzés egyetlen gólját André Almeida szerezte a 18. percben, amikor egy jó indítás után kissé jobbról, a tizenhatos vonaláról a kapuba lőtt. S egészen a második félidő ráadásának 7. percéig úgy tűnt, a meccs gyakorlatilag a lefújás pillanatában az azonnali feledés jótékony homályába burkolózik.

Ekkor aztán jött Ante Budimir, és egy csapásra emlékezetessé tette a mérkőzést: a 32 éves horvát csatár előbb kiharcolt egy tizenegyest – belépett a védője elé, aki belerúgott a lábába. A büntető kétségességét azonban jól érzékelteti, hogy a VAR-szobában cirka másfél percig nézték az esetet, mire kiküldték a játékvezetőt videózni, s ő is csaknem ennyi ideig nézte a felvételeket, mire a büntető megadása mellett döntött. Szóval, miután az Osasuna megkapta a tizenegyest, megint csak érkezett Budimir, ám minden idők egyik legrosszabbul végrehajtott büntetőjét produkálta. Elsőre úgy tűnt, mintha ki akarta volna rúgni a tizenegyespontot a labda alól, amely így a gólvonalig sem gurult el.

A büntető kimaradt, a Valencia győzött, az Osasuna kikapott, Budimir pedig egy ideig nem lesz a legnépszerűbbek között Pamplonában…

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Osasusa–Valencia 0–1 (A. Almeida 18.)

   
1. Real Madrid31246167–20+4778
2. Barcelona31217362–34+2870
3. Girona31205663–39+2465
4. Atlético Madrid31194859–36+2361
5. Athletic Bilbao31169651–29+2257
6. Real Sociedad311311745–33+1250
7. Valencia311381034–32+247
8. Betis311112838–37+145
9. Villarreal311091249–54–539
10. Getafe319121037–43–639
11. Osasuna311161436–44–839
12. Las Palmas311071429–35–637
13. Sevilla318101339–44–534
14. Alaves31881526–38–1232
15. Mallorca316131225–36–1131
16. Rayo Vallecano316131225–38–1331
17. Celta Vigo316101533–46–1328
18. Cádiz314131421–41–2025
19. Granada31382032–60–2817
20. Almeria311111930–62–3214
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
3 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
13 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42