500 meccs után távozik a Sevilla legendája, Jesús Navas

D. S. B.D. S. B.
2024.05.16. 14:03
Jesús Navas távozik a Sevillától az idény végeztével (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla hivatalos felületein tudatta, hogy az idény végeztével elhagyja a csapatot a kapitány, a klub történetének legtöbb meccsel rendelkező és legtöbb trófeát nyerő játékosa, Jesús Navas.

Jesús Navas épp a szerdai, Cádiz elleni mérkőzésen játszotta 500. bajnokiját a Sevilla színeiben, ezzel illusztris társaságba került, ugyanis egy spanyol csapat színeiben csak Raúl (550), Manolo Sanchis (523), Lionel Messi (520), Iker Casillas (510) és Xavi (505) lépett pályára nála többször a La Ligában. Navas minden sorozatot figyelembe véve összesen 684 Sevilla-meccsen lépett pályára, ez alatt 37 gólig és 119 gólpasszig jutott.

A klub egy nappal később közölte, hogy nem hosszabbítja meg a 38 éves szélső 2024. június 30-ig szóló szerződését, így távozik a csapattól.

Navas hivatalosan 2004 nyarán került fel a Sevilla utánpótlásából a felnőttekhez, de már 2003 novemberében bemutatkozhatott, úgy lett a csapat rekordere, hogy 2013 és 2017 között a Manchester Cityt erősítette.

A klub közlése szerint Navas nemcsak a legtöbb meccsel büszkélkedő Sevilla-játékos, hanem a klub történetének legtöbb trófeát gyűjtő játékosa, ugyanis nyolc kupát nyert a csapattal, az Európa-ligát négyszer, a Király-kupát kétszer, az európai és a spanyol Szuperkupát egy-egy alkalommal hódította el.

A Sevilla május 26-án, vasárnap a Ramón Sánchez-Pizjuánban hivatalos búcsúztatót is tart a klub bérleteseinek részvételével Navas tiszteletére.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
19 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:45

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42