Barcelona: ezért rúgta ki Laporta Xavit?

2024.06.08. 22:35
Xavi és elnöke a búcsúzáskor (Fotó: AFP)
A Marca értesülései szerint Xavinak a csapat rossz erőnléte miatt kellett elhagynia az FC Barcelona kispadját.

A Marca értesülései szerint Xavinak azért kellett távoznia az FC Barcelona kispadjáról, mert a csapat sztárjátékosai és a klub elnöke is elégedetlen voltak a csapat erőnlétével. 

A spanyol lap úgy tudja, hogy az elnöknek panaszkodtak többen is a meghatározó játékosok közül, hogy nem megfelelő az erőnlétük, ezért is esett össze sokszor a csapat a hajrára.

„Itt a Barcelonában edzünk egy órát, aztán hazamegyünk” – idézi a Marca forrása az egyik játékost.

Nem meglepő, hogy ezen a területen alaposan átalakítja a klubot az új mester, a német Hans-Dieter Flick, aki többek között egy neves erőnléti edzőt is kap a csapatába.

„Flick teljesen megújítja majd az erőnléti edzéseket” – mondta Laporta, aki megerősítette egy új erőnléti szakember érkezését, aki megtervezi és felügyeli majd az edzéseket.

„Láttuk, hogy a hatvanadik perc körül visszaesett a csapat, és nem úgy játszottunk, mint előtte, lásd a két, Real Madrid elleni mérkőzésünket. Flicknek az a dolga, hogy nyerjen a csapat. Flick tapasztalt keretet vesz át,  fizikálisan fel kell készítenie őket a győzelemre, de úgy, hogy ne adjuk fel a stílusunkat. Ám jobban fel kell készülni erőnlétileg a kétérintéses játékunkra, és arra, hogy gyorsan visszaszerezzük a labdát”.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09