„Ennek a fejezetnek vége, de a játék folytatódik” – Andrés Iniesta edzőnek készül

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 16:25
Andrés Iniesta (Fotó: Imago Images)
A visszavonulását hétfőn hivatalossá tevő Andrés Iniesta a bejelentést követő sajtótájékoztatón beszélt a jövőjéről, valamint a Barcelonába való esetleges visszatérésről.

„Ennek a fejezetnek vége, de a játék folytatódik. Nem maradhatok távol a futballtól, eddig is ez töltötte ki az életemet, s ez a továbbiakban is így lesz. Több különböző projekten is dolgozunk. A soron következő lépés arra motivál, hogy a futballon kívül is képezzem magam, de ugyanazzal a hozzáállással. A klubjaink és az akadémiáink projektjeivel kapcsolatban tanulnom, edzenem és hibáznom kell, mert szeretném fenntartani ezt az örökséget. Ezzel párhuzamosan nekivágok az edzőképzésnek is. Akik ismernek, tudják, mennyire makacs vagyok. Szeretnék minél jobb munkát végezni – ezúttal nem a labdát kergetve, hanem a pálya szélén”fogalmazott Andrés Iniesta.

A korábbi középpályás megjegyezte, hogy, noha még egy kurzuson sem vett részt, olyan edzővé szeretne válni, aki trófeákat nyer. Iniesta ezután a Barcához való visszatérésről is szót ejtett.

„Egy adott ponton szívesen visszatérnék a Barca kötelékébe. Szerintem mindenkinek itt a helye, aki sok időt töltött el a klubnál, de csak a saját feltételei mellett. Amikor úgy látom, hogy játékoskoromhoz hasonlóan képes vagy segíteni a klubnak egy másik szerepkörben, örömmel térek majd vissza” – mondta a világbajnok exjátékos.

Spanyol labdarúgás
2024.10.07. 17:19

Andrés Iniesta hivatalosan is bejelentette visszavonulását

A korábbi Barcelona-játékos gólja vb-győzelmet ért a spanyoloknak 2010-ben.

 

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
12 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik