Vinícius Júnior: Három-négy embert már börtönbe juttattunk

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.11.19. 16:59
Vinicius Júnior elmondta, minimum három embert sikerült rasszista cselekmény miatt börtönbe juttatni az elmúlt három hónapban (Fotó: Getty Images)
Vinícius Júnior, a Real Madrid és a brazil válogatott labdarúgója egy interjúban elmondta, a rasszizmus elleni harc eredményeképpen már három-négy embert sikerült börtönbe juttatni.

Vinícius Júnior jelenleg a brazil válogatott tagjaként készül a kedd esti, Uruguay elleni világbajnoki selejtezőre, de a támadóval a brazil szövetség előtte még interjút készített, amiben sok szó esett a rasszizmus elleni harcról, s elárulta, milyen eredményeket értek el ebben.

„Az elmúlt három hónapban három-négy embert már börtönbe juttattunk, sikerült elérnünk, hogy megfizessenek az elkövetett bűncselekményért – idézi a 24 éves csatár szavait a Marca. – Az ilyen bűnesetek számát tovább tudjuk csökkenteni, mivel még egy rasszista is fél kimondani ilyen dolgokat, amikor veszi a kamera. Jó úton haladunk. Spanyolországban játszom, ahol sokat szenvedtem és szenvedek még most is, de természetesen egyre kevesebbet a klubok és azon emberek segítségének köszönhetően, akik harcolnak a rasszizmus ellen.”

A Real Madrid játékosa elmondta, tudja, milyen fontos szerepe van ebben a harcban, de egyedül ehhez kevés.

„Mindig azt mondom, hogy ez mindenkinek a harca, hiszen én egyedül nem bírok el mindennel, amivel a fekete embereknek szembe kell nézniük. Viszont tudom, mekkora hatással lehetek, és hogy felszólalhatok mindazokért, akik félnek. Boldog vagyok, hogy segíthetek, ám emellett minden segítség jól jön. A feketék régóta szenvednek, és ennek most már véget kell vetni. A FIFA-val és a brazil szövetséggel együtt mi, játékosok elég erősek vagyunk a harchoz, úgyhogy folytatnunk kell, hogy a jövőben a gyerekeknek szebb élete legyen” – nyilatkozta a labdarúgó.

Viníciust több rasszista támadás is érte már pályafutása során. Talán a legismertebb ügy a tavaly májusi, 1–0-ra elveszített valenciai bajnoki mérkőzés volt, amelyen számos inzultus érte a támadót. Az eset óriási visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban, s a két csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti és Rúben Baraja mellett többek között Vinícius klub- és honfitársai, a brazil szövetség első embere és a La Liga elnöke, Javier Tebas is felszólalt és kiállt a brazil futballista mellett. 
 

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
16 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53