Jó híreket kapott a Real Madrid, Vinícius Júnior és Alaba is edzésbe állt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 13:30
Vinícius Júnior hamarosan visszatérhet a pályára (Fotó: Getty Images)
Jó híreket kapott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid és Carlo Ancelotti vezetőedző. A csapat két meghatározó játékosa, Vinícius Júnior és David Alaba ugyanis sérülését követően ismét edzésbe állt. Ahogy a Marca fogalmazott: viszontagságos időszak után már látszik a fény az alagút végén...

A vezető spanyol sportnapilap pénteki információja szerint a Real Madrid legutóbbi edzésén már David Alaba és Vinícius Júnior is az első csapattal dolgozott, így mindkét játékos belátható időn belül visszatérhet a pályára. Mint ismert, az osztrák védő még tavaly szenvedett keresztszalag-szakadást, emiatt nagyjából egy éve egyáltalán nem lépett pályára. Vinícius pedig a madridiak Leganés elleni novemberi bajnokiján sérült meg, és hagyta ki az ezt követő összecsapásokat – köztük a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-találkozót is.

A Marca felhívta a figyelmet arra, hogy az orvosok eredetileg egy hónap kényszerpihenőt írtak elő a brazil klasszisnak, azonban úgy néz ki, hogy valamivel korábban visszatérhet a pályára. A sportlap szerint a Girona elleni szombati bajnokin még biztosan nem állhat csapata rendelkezésére, és azt is nehéz elképzelni, hogy az Atalanta elleni sorsdöntő BL-meccsen bevethető állapotban lesz. Mindenesetre jó hír a madridiaknak, hogy a Rayo Vallecano elleni bajnokin (december 14.) minden bizonnyal már számításba veheti Carlo Ancelotti vezetőedző.

Alaba visszatéréséről továbbra sincs semmi konkrétum, ami nem is csoda, egy ilyen súlyos sérülés, és hosszasan elhúzódó rehabilitációs időszak után. A Marca úgy tudja, az osztrák játékos ebben az évben még nem lép pályára, januártól azonban vele is számolhatnak a madridiak. 

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28
Ezek is érdekelhetik