Kiújult a Las Palmas csapatkapitányának rákja

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.02.06. 14:35
Kirian Rodrígueznek ismét meg kell küzdenie a rákkal (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) 15. helyen álló Las Palmas csapatkapitánya, Kirian Rodríguez bejelentette, hogy kiújult a rákja, ezért az idény hátralevő részében már nem tud pályára lépni, de a következő szezonban szeretne visszatérni.

Kirian Rodríguez sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ismét rákkal küzd, s emiatt a következő fél évben erre kell koncentrálnia, s nem tudja segíteni csapatát az idény hátralevő részében – írja a spanyol As.

„Fél évente vizsgálaton veszek részt, s január elején az eredményeim nem voltak megfelelőek, a hematológus is aggodalmát fejezte ki az értékeim miatt, ezért további tesztekre volt szükség – árulta el a 28 éves középpályás. – Mivel a nővérek sem tartják tiszteletben a személyiségi jogokat, így néhányan már tudják, mit fogok mondani. Ismét rákos vagyok, a következő fél évre fel kell hagynom a futballal, hogy ismét megküzdjek a betegséggel. Szerettem volna, ha tőlem hallják, hiszen ez az én harcom. Remélem, újra találkozunk a 2025–2026-os idényben, abban viszont biztos vagyok, hogy a csapat akkor is az élvonalban szerepel majd.”

A spanyol futballistát 2022 augusztusában diagnosztizálták Hodgkin-limfómával, akkor fél év után gyógyultnak nyilvánították, januárban kezdhette újra az edzéseket, a pályára április végén térhetett vissza. 

Kirian Rodríguez pályafutása során eddig a spanyol első osztályban 58, a második vonalban 98 mérkőzésen lépett pályára, mindkét ligában hat gólt szerzett. Ebben az idényben 21 bajnokit játszott a Las Palmasban, kiosztott három gólpasszt. 

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13