A tartalékcsapat edzője lesz az idény végén távozó Alguacil utódja San Sebastiánban – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.25. 18:01
Fotó: Imago Images
A spanyol labdarúgó-élvonalban (La Liga) érdekelt Real Sociedad a hivatalos honlapján közölte, hogy a tartalékcsapatot irányító Sergio Francisco veszi át a baszk együttes irányítását a következő idényben.

Mint ismert, a jelenlegi idény végén távozik a kék-fehéreket 2018 óta irányító Imanol Alguacil, aki 2020-ban Király-kupát nyert a baszk együttessel.

Noha a spanyol sajtóban több lehetséges utód neve is felmerült – többek között Julen Lopeteguit és a Gironát irányító Míchel Sánchezt is összeboronálták a klubbal –, de a klub végül a tartalékcsapatnál dolgozó Sergio Francisco kinevezése mellett döntött. A döntés nem precedens nélküli, hiszen maga Alguacil is a tartalékoktól került a baszk együttes élére.

A 46 éves tréner (aki játékosként öt meccsen szerepelt a Real Sociedadban) sikerrel vette át a Leverkusenbe távozó Xabi Alonso helyét a „Sanse” névre keresztelt második számú csapat élén, s olyan, jelenleg is a felnőttcsapatban szereplő játékosokat fedezett fel, mint Pablo Marín, Jon Ander Olasagasti vagy Jon Mikel Aramburu.

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 13:54

Meglepetés: távozik a Real Sociedad vezetőedzője – hivatalos

Az 53 éves tréner 2011 óta áll a baszk klub alkalmazásában, előtte sehol máshol nem dolgozott.

 

Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
18 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik