Kiszabta a fegyelmi bizottság az eltiltásokat a Real játékosainak – Bellingham piros lapját törölték

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 22:18
null
Antonio Rüdiger (középen) hatmeccses eltiltást kapott a kupadöntőn történtek után (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó Király-kupa szombati döntőjében kiállított Antonio Rüdiger hat-, Lucas Vázquez kétmeccses eltiltást kapott, Jude Bellingham piros lapját viszont törölték.

Mint ismert, szombat este hosszabbítás után 3–2-re kikapott a Real Madrid a Barcelonától a sevillai kupadöntőben, amely botrányos véget ért, és a királyi gárda német védője, Antonio Rüdiger a kispad mellől jégkockákkal próbálta megdobni Ricardo de Burgos Bengoetxeát, majd a társaknak és a stábtagoknak kellett lefogni, hogy ne menjen neki a játékvezetőnek, míg a már szintén lecserélt Lucas Vázquez tiltakozva berohant a pályára – mindkét játékos piros lapot kapott.

A fegyelmi bizottság Rüdigert hatmeccses eltiltással sújtotta, s mivel azok a büntetések, melyek minimum négy mérkőzésre szólnak, minden spanyol versenysorozatra vonatkoznak, így a 32 éves hátvéd ebben az idényben már nem léphet pályára (öt forduló van hátra a bajnokságból). Annyiban viszont ennek nincs nagy jelentősége, hogy a játékos a bal térdében részleges meniszkuszszakadást szenvedett, ami miatt kedden megműtötték, és előreláthatóan hat-nyolc hét kihagyás vár rá, vagyis egyébként sem tudna csapata segítségére lenni az idény hajrájában.

Lucas Vázquez kétmeccses eltiltása ellenben csak a Király-kupára vonatkozik, tehát majd a következő szezonban az első két fordulóban nem játszhat a sorozatban. Már amennyiben marad a Real Madridban, mivel az idény végén lejár a szerződése, s nem tudni, hosszabbítanak-e a felek – teszi hozzá a spanyol Marca.

Jude Bellingham viszont nem kapott eltiltást, törölték a piros lapját, mivel a madridi klub olyan képi bizonyítékokat mutatott be, melyek alapján az angol futballista nem tette meg azt, ami a mérkőzés jegyzőkönyvébe bekerült. A játékvezetői jelentésben a következő indoklás állt a piros lapot illetően: „A lefújás után agresszív módon közeledett felénk, és csapattársainak le kellett fogniuk.”

 

 

Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Mbappé meglőtte a 20. bajnoki gólját, majd panenkázós büntetővel biztosította be a Real Madrid sikerét

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 22:58
Ezek is érdekelhetik