La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

T. Z.T. Z.
2025.06.26. 13:54
null
Fotó: EFE
A Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség (RFEF) csütörtökön menesztette posztjáról Luis Medina Cantalejót és Carlos Clos Gómezt, a bírói testület két vezéralakját. Mellettük további, szerkezeti változásokról is döntöttek.

„Elérkezett a nagy nap” – kezdte beszámolóját a Marca. Mint írták, a spanyol szövetség elnöke, Rafael Louzán bejelentette, hogy távozik posztjáról a Játékvezetők Technikai Bizottságának vezetője, Luis Medina Cantalejo, valamint a VAR-bírók működését irányító Carlos Clos Gómez is.

Ugyancsak távoznak azok, akik segítették a két vezető munkáját az évek során, továbbá új struktúra bevezetéséről is határozott a szövetség: ennek a lényege, hogy a jövőben egy vezérigazgató és egy sportmenedzser irányítja majd a spanyol játékvezetők működését, lecserélve az eddigi struktúrát. A változtatáshoz nagy reményeket fűz a szövetség a Marca szavai szerint.

A változtatás viszont nyilvánvalóan csak a játékvezetői testület vezetését érinti, a bírók továbbra is változatlanok maradnak az első és a másodosztályban is.

 

Legfrissebb hírek

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
5 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
19 órája

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Kilenc játékvezető egyszer sem vezetett a csoportkörben

Foci vb 2026
2026.06.25. 07:33

Magyar játékvezető is lesz az U19-es Eb-n

Minden más foci
2026.06.23. 21:52

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Michael Oliver ismét európai rangadót kapott

Foci vb 2026
2026.06.23. 17:10
Ezek is érdekelhetik