Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

R. D. P.R. D. P.
2025.07.04. 11:08
null
Egyelőre mégsem állnak össze klubszinten Lamine Yamallal (Fotó: Getty Images)
Az Athletic Club hivatalosan bejelentette, hogy megegyezett Nico Williamsszel szerződésének meghosszabbításáról. A 21 esztendős szélső új kontraktusa 2035. június 30-ig szól, így a korábbi, 2027-ig érvényes megállapodást további nyolc évvel toldották meg. A klub közlése szerint Williams kivásárlási ára több mint 50 százalékkal emelkedett.

Nico Williams – aki az elmúlt idényben kulcsszerepet játszott a gárda sikeres szereplésében – 2013-ban csatlakozott az Athletic utánpótlásához. Az első csapatban 2021 áprilisában debütált, azóta 167 tétmérkőzésen lépett pályára, 31 gólt szerzett, és már Copa del Rey-győzelmet is ünnepelhetett a klubbal. Az Athletic a Bajnokok Ligájába is kvalifikálta magát.

Nico a válogatottban is kiemelkedő évet zárt: Spanyolországgal megnyerte a 2024-es Európa-bajnokságot, ráadásul a döntő legjobb játékosának is megválasztották. Eredményeit a nemzetközi szakma is elismerte: az Aranylabda-jelöltek listáján a 15. helyen végzett.


A hosszabbítás jól illeszkedik az Athletic Club azon törekvésébe, hogy megtartsa legfontosabb futballistáit. Nico Williams példáját követve több csapattárs, köztük Unai Simón, Oihan Sancet és testvére, a csapatkapitány Inaki Williams is hosszú távra kötelezte el magát Bilbaóban.

Sokáig úgy nézett ki, hogy Williams idén nyáron a Barcelona játékosa lesz, majd a Bayern München is bejelentkezett érte. Persze a hosszabbítás ténye önmagában nem garantálja a hosszú távú maradást, sőt könnyen lehet, hogy ez az egész csak a kivásárlási ár megnöveléséről szól – ez az összeg immár 80-100 millió euró körül mozog.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
Tegnap, 10:28

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19