A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

2025.08.12. 22:15
A miami Hard Rock Stadion (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Villarreal bejelentette, hogy a bérletes szurkolói ingyen utazhatnak az FC Barcelona elleni bajnoki mérkőzésre decemberben Miamiba.

A klub kedden közölte, hogy azok, akik nem akarnak vagy nem tudnak elutazni a találkozóra, húsz százalék kedvezményt kapnak a bérletük árából.

A spanyol sportági szövetség (RFEF) hétfőn jóváhagyta, hogy a 17. fordulóban esedékes összecsapást – amelynek a kiírás szerint a Villarreal a házigazdája – december 20-án az Egyesült Államokban rendezzék, emellett azonban szükség van a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) engedélyére is.

A Miamiban rendezendő találkozó a spanyol élvonal első mérkőzése lenne amerikai földön. Először 2018-ban merült fel, hogy a Barcelona és a Girona közötti La Liga-meccsnek a floridai nagyváros adjon otthont, de akkor nem jött össze a mérkőzés „kihelyezése” a tengerentúlra. Az RFEF, a FIFA és az UEFA ellenállásába ütközött, így sikertelennek bizonyult az a 2019-es próbálkozás is, amely az Atlético Madrid és a Villarreal bajnokijának színhelyét tette volna át az Egyesült Államokba.

 

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41