Engedélyezte az UEFA az AC Milan és az FC Barcelona tengerentúli meccseit

2025.10.06. 22:04
null
Aleksander Ceferin (jobbra) továbbra sem örül annak, hogy a Joan Laporta (balra) vezette Barca Miamiban játszik bajnokit (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vonakodva ugyan, de engedélyezte egy-egy olasz és spanyol bajnoki mérkőzés tengerentúli lejátszását.

A kontinentális szervezet hétfőn közölte, hogy az AC Milan az ausztráliai Perthben játszhatja le a Como elleni Serie A-s találkozóját, míg az FC Barcelona december végén az Egyesült Államokban, Miamiban csaphat össze a Villarreallal La Liga-mérkőzésen.

A milánói klub azzal indokolta a kérését, hogy a Giuseppe Meazza Stadionban február 6-án a téli olimpia megnyitóját rendezik meg, ami ütközést okoz. A katalán egyesület csupán üzleti megfontolásból, tengerentúli piacokon történő rendszeres megjelenés okán kérte, hogy Miamiban játszhasson a Villarreallal, amely az amerikai földön sorra kerülő első spanyol bajnoki meccs lesz.

Az UEFA a hétfői tájékoztatásában kiemelte, a végrehajtó bizottsága vonakodva hagyta jóvá az olasz és a spanyol klub kérését, és jelezte: a nemzetközi szövetség (FIFA) még felülvizsgálat alatt álló szabályozási kerete nem kellően világos és részletes, az UEFA pedig elvben továbbra is ellenzi az ilyen mérkőzéseket.

„A bajnoki meccseket otthon kellene játszani, bármilyen más megoldás ugyanis megfosztaná a hűséges szurkolókat a jogaiktól, illetve potenciálisan torzító elemeket vezetne be a versenysorozatokba” – idézte a közlemény Aleksander Ceferin UEFA-elnököt, aki már júliusban is ellenezte a tengerentúli összecsapásokra vonatkozó ötletet, most pedig hangsúlyozta, a jelenlegi döntésnek nem szabad példaértékűnek lennie.

Júliusban Ceferinnel értett egyet Glenn Micallef, az Európai Unió nemzedékek közötti egyenlőségért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős biztosa is, aki úgy fogalmazott, a klubok a szurkolóknak köszönhetik sikereiket, ezért a meccsek külföldre vitele nem innováció, hanem átverés.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Kihagyja a Sevilla elleni bajnokit a Barcelona első számú kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 17:00