Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

L. Á. B.L. Á. B.
2026.03.19. 10:49
null
Kérdéses, mikor térhet vissza Thibaut Courtois (Fotó: Getty Images)
Thibaut Courtois a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján sérült meg, a második félidőben már Andrij Lunyin védett a Real Madridban.

A Manchester City vendégeként pályára lépő Real Madrid a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján (1–2) félidei kapuscserére kényszerült, ugyanis Thibaut Courtois izomsérülést szenvedett. 

A „királyi gárda” először azt remélte, hogy első számú kapusuk már a hétvégén újból pályára léphet az Atlético Madrid ellen városi rangadón, orvosi vizsgálatokat követően viszont megállapították, hogy hosszabb kihagyás vár a belgára. A Diario AS megerősítette, hogy a hálóőrnek feltehetőleg szakadás van a jobb közelítő izmában. Pontosabb részletekre a mai nap (csütörtök) folyamán derül fény, a játékosra további vizsgálatok várnak. Courtois még a bemelegítés folyamán szenvedte el a sérülést, melyet az első félidő terhelése súlyosbíthatott. 

Már egy kisebb sérülés esetén is 3-4 hét kihagyás veszélye fenyegeti, amennyiben viszont súlyos sérülésről van szó, akár hónapokig is kimaradhat. A BL folytatásában a Real Madrid három hét múlva otthon fogadja a Bayern Münchent. Courtois szereplése egyelőre kérdéses, a legjobb forgatókönyv szerint a bajorok elleni odavágón már játszhat. Átmenetileg Andrij Lunyin fogja védeni a Real kapuját.

   
1. Barcelona28231477–28+4970
2. Real Madrid28213460–24+3666
3. Atlético Madrid28176547–25+2257
4. Villarreal28174751–33+1855
5. Betis281111643–35+844
6. Celta Vigo281011738–31+741
7. Real Sociedad281081043–42+138
8. Espanyol281071135–42–737
9. Getafe281051323–30–735
10. Athletic Bilbao281051330–40–1035
11. Osasuna28971233–35–234
12. Girona288101031–43–1234
13. Rayo Vallecano287111028–34–632
14. Valencia28881230–42–1232
15. Sevilla28871337–47–1031
16. Mallorca28771433–45–1228
17. Alaves28771426–38–1228
18. Elche285111236–45–926
19. Levante28581530–46–1623
20. Oviedo28491518–44–2621
a LA liga állása

 

 

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18