„Ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz” – Lewandowski elbúcsúzott a szurkolóktól

Könnyes szemmel, vastapstól kísérve hagyta el a Camp Nou gyepét Robert Lewandowski a Betis ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzés 85. percében. Az FC Barcelona lengyel sztárjának meghatottsága érthető volt: a 37 éves lengyel gólzsáknak ez volt az utolsó mérkőzése hazai pályán a gránátvörös-kékek színeiben.
A szurkolók körében hihetetlenül népszerű „Lewy” a mérkőzés után már mikrofonnal a kezében, felesége és gyermekei társaságában tért vissza a pályára, és katalánul köszöntötte a közönséget – számolt be az eseményről a Mundo Deportivo.

„Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, rendkívül nehéz és érzelemdús nap ez a mai – mondta remegő hangon a sztár. – Amikor a Barcához kerültem, tudtam, hogy nagy klubhoz jövök, mégis meglepett az engem körülvevő szeretet. Az első naptól kezdve otthon éreztem magam itt, és soha nem felejtem el, hányszor skandáltátok a nevemet. Mindent köszönök a játékosoknak, az edzőknek, a stábnak, hatalmas megtiszteltetés volt ennél a klubnál dolgozni. Nagyszerű pillanatokat éltünk át az elmúlt négy évben, büszke vagyok arra, amit együtt elértünk. A stadiontól most elbúcsúzom, de a Barca mindig ott lesz a szívemben. Mindent köszönök – ha egyszer barcás lettél, örökké az maradsz!”
Lewandowski szerződésének lejártával négy év után távozik a katalán egyesülettől, melynek színeiben 192 tétmérkőzésen 119 gólt szerzett, három spanyol bajnoki címet szerzett, a Spanyol Kupát egyszer, a Spanyol Szuperkupát háromszor emelhette magasba.
SPANYOL LA LIGA
37. FORDULÓ
Barcelona–Betis 3–1 (Raphinha 28., 62., Cancelo 74., ill. Isco 69. – 11-esből)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Barcelona | 37 | 31 | 1 | 5 | 93–31 | +62 | 94 |
| 2. Real Madrid | 37 | 26 | 5 | 6 | 73–33 | +40 | 83 |
| 3. Atlético Madrid | 37 | 21 | 6 | 10 | 61–38 | +23 | 69 |
| 4. Villarreal | 37 | 21 | 6 | 10 | 67–45 | +22 | 69 |
| 5. Betis | 37 | 14 | 15 | 8 | 57–47 | +10 | 57 |
| 6. Celta Vigo | 37 | 13 | 12 | 12 | 52–48 | +4 | 51 |
| 7. Getafe | 37 | 14 | 6 | 17 | 31–38 | –7 | 48 |
| 8. Rayo Vallecano | 37 | 11 | 14 | 12 | 39–43 | –4 | 47 |
| 9. Valencia | 37 | 12 | 10 | 15 | 43–54 | –11 | 46 |
| 10. Real Sociedad | 37 | 11 | 12 | 14 | 58–60 | –2 | 45 |
| 11. Espanyol | 37 | 12 | 9 | 16 | 42–54 | –12 | 45 |
| 12. Athletic Bilbao | 37 | 13 | 6 | 18 | 40–54 | –14 | 45 |
| 13. Alaves | 37 | 11 | 10 | 16 | 43–54 | –11 | 43 |
| 14. Sevilla | 37 | 12 | 7 | 18 | 46–59 | –13 | 43 |
| 15. Osasuna | 37 | 11 | 9 | 17 | 44–49 | –5 | 42 |
| 16. Elche | 37 | 10 | 12 | 15 | 48–56 | –8 | 42 |
| 17. Levante | 37 | 11 | 9 | 17 | 44–58 | –14 | 42 |
| 18. Girona | 37 | 9 | 13 | 15 | 38–54 | –16 | 40 |
| 19. Mallorca | 37 | 10 | 9 | 18 | 44–57 | –13 | 39 |
| 20. Oviedo | 37 | 6 | 11 | 20 | 26–57 | –31 | 29 |

Győzelmével Bajnokok Ligája-résztvevő lett a Betis









