25 millió dolláros pert vesztett Beckham

Vágólapra másolva!
2011.02.16. 16:47
null
"Írhatnak bármit a lapok, én a férjemnek hiszek." (Forrás: Action Images archív)
Címkék
Egy Los Angeles-i bíróság elutasította az angol sztár keresetét, melyben 25 millió dollárt követelt egy amerikai magazinról, ami azt írta, hogy egy londoni útján megcsalta a feleségét.

Az In Touch című magazin még tavaly írta meg, hogy az angol futballsztár, David Beckham egy londoni útja alkalmával megcsalta feleségét, Victoriát, majd, amikor az ügy kiderült, hazudott hitvesének. A jelenleg a Los Angeles Galaxy csapatában játszó focista azonnal pereket indított a lap ellen, de míg Németországban neki adott igazat a bíróság, addig Los Angelesben a magazin került ki győztesen a jogi csatározásból.

Manuel Real szövetségi bíró szerint Beckham közszereplő, így sokkal több kritikát kell elviselnie, mint egy átlagembernek. Ráadásul a bíró álláspontja szerint a lap állítása nem okozott sem erkölcsi, sem anyagi kárt a futballistának, és egyébként is, a lap írásában inkább az irónia dominált, semmint a bántó szándék.

Bekcham jogi képviselője, Richard B. Kendall szerint, a lap állításai téves tényeken nyugszanak, ugyanis, ha alaposabban utána járnának, kiderülne, hogy a vélelmezett megcsalás idején a középpályás nem is volt Angliában.

Az In Touch magazin jogásza szerint ugyanakkor nagyon is alaposan végére jártak az ügynek, és az Irma Nici nevű prostituálttal készült beszélgetések „messzemenően alátámasztják a Beckham úr nőfaló mivoltáról szóló híreszteléseket".

A bíróság nem látta igazoltnak a hitelrontást, így elutasította a futballista 25 millió dolláros keresetét. Beckhamék azonban nem adják fel: újabb pert fognak indítani a lap ellen. Szerintük ugyanis nem véletlen, hogy az In Touch minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy az ominózus cikk megjelenjen Angliában, ahol sokkal szigorúbban védik a törvények a közszereplők becsületét.

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
9 perce

Ötgólos vereséggel zárta az évet a Csíkszereda

Minden más foci
13 perce

Bernd Storck és Joan Carrillo korábbi segítője a Kozármisleny vezetőedzője lett

Labdarúgó NB II
32 perce

Vízilabda: hét fővárosi és öt vidéki egyesület a fiúk felsőházában

Utánpótlássport
44 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az ANK-ban; nyert az előző torna bronzérmese

Minden más foci
47 perce

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik