Csapattársai ellen uszította a drukkereket a kapus

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 13:44
Címkék
Csapata, a Club Brugge szurkolói fórumain uszított riválisai ellen a volt belga válogatott kapus, Stijn Stijnen. A 29 éves játékos előbb csak saját magát dicsérte, majd ezt követően nyúlt keményebb eszközökhöz.

Stijnen elsőszámú kapus volt a bajnokságban 4. helyen álló alakulatnál, de, úgy tűnik, pozíciója nem töltötte el megnyugvással, és úgy vélte, hogy a szurkolók hathatós támogatása segíthet megszilárdítani a pozícióját.

Ezért a klub internetes szurkolói fórumain előbb különböző felhasználóneveken saját magáról írt dicsérő bejegyzéseket, majd, amikor ezt kevésnek tartotta, elkezdett riválisai ellen uszítani. Arra biztatta a drukkereket, hogy vetélytársait, Gert de Vliegert és Colin Coosemanst pocskondiázó transzparenseket függesszenek ki a mérkőzések alatt.

A turpisság azonban gyorsan kiderült, és a klub határozott lépéssel torolta meg Stijnen ostobaságát: a kapust kizárták az első keretből és a tartalékok közé száműzték.

A belga válogatottban 2006 és 2009 között 30 alkalommal szerepet kapó Stijnennek nem ez volt az első nagy port vert esete: 2007 márciusában egy Portugália elleni Európa-bajnoki selejtezőn többen is hallották, amint csapattársait arra biztatta, minél előbb tegyék harcképtelenné az ellenfél legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót.

PEDIG ILYENEKET IS TUD
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
29 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
29 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
55 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
55 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik